Nemzetközi karmester és karnagy mesterkurzus

Szolnok Masterclass néven júniusban nemzetközi karmester és karnagy mesterkurzust tartanak a Szolnoki Szimfonikusok, a képzés Tisza-tavi templomi hangversenysorozattal és két gálakoncerttel bővül ki.

A mesterkurzust a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a debreceni Kodály Kórus közreműködésével rendezik meg Martfűn, valamint a reformáció 500 éves jubileumához kapcsolódva ingyenes hangversenyekkel várják az érdeklődőket a Tisza-tó környéki települések felújított templomaiban - mondta el Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ügyvezető szakmai igazgatója a programot bemutató szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

A karnagykurzust Izaki Maszahiro, a Szolnoki Szimfonikusok főzeneigazgatója vezeti, a karmesterkurzus irányításáért Alpaslan Ertüngealp felelős. A hatnapos masterclass időszaka alatt a hallgatók elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek, majd a templomi hangversenyeken mutathatják be tudásukat.



A június 6. és 18. között zajló projektet két gálakoncert zárja, június 17-én Szolnokon és július 18-án s budapesti MomKultban, utóbbi a klassz.bent ingyenes zenei program részeként.

Alpaslan Ertüngealp kiemelte, hogy a karmesterkurzus az In memoriam Claudio Abbado címet viseli, s a műsorba a dirigens kedvenc műveit is beleillesztette. A kurzusokon a maximális létszám, tehát a karmesterkurzuson tíz, a karnagykurzuson hat tanítvány vesz részt, érkeznek többek között Japánból, Kanadából, Franciaországból, Brazíliából, Izraelből és Tajvanból.

Egyben jótékonyságról is szó van

Ignácz Ervin, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte: a szolnoki gálakoncert egyben jótékonysági hangverseny is, amelynek bevételét a szervező Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. a közelmúltban leégett Tiszavárkonyi Alkotóház újjáépítésére ajánlja fel. A rendezvényen a Szolnoki Művésztelep művészeinek erre a célra felajánlott alkotásait is elárverezik, az összegyűlt összeggel szintén az alkotóház újraindításához járulnak hozzá. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a kurzus költségvetése 60 millió forint.

A Szolnok Masterclass fővédnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, védnöke Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke - mondta el Ignácz Kristóf projektmenedzser, hozzátéve: a kurzus fontos része a koncertturné, amely fellépési lehetőséget biztosít a hallgatóknak, valamint a lakosság számára társadalmi összejövetelt is jelent.

A hangversenyek június 11. és 16. között Marfűn, Törökszentmiklóson, Tiszaigaron, Tiszaderzsen, Tiszaszőlősön, Tiszaszentimrén és Kunmadarason várják a közönséget.
A projekt zárásaként a budapesti gálakoncerten válogatás hangzik el a bécsi klasszika, a romantika és a 20. századi zeneirodalom műveiből a mesterkurzus résztvevőinek vezényletével, a Szolnoki Szimfonikusok, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a debreceni Kodály Kórus előadásában.
Forrás: MTI