Miért nevezik Dániát az egyik legboldogabb országnak?

A Skandináviában taláható ország évek óta a világ egyik legboldogabb országa. Az 5,6 milliós lakosság elégedett az oktatási rendszerükkel, az egészségüggyel, a fizetésükkel és a közbiztonsággal is. Munkahelyükön biztonságban érzik magukat, nem félnek attól, hogy elveszítik az állásukat, hiszen ha mégis megtörténne, a munkanélküliségre is nagy összeget fordít az állam.

 
Egy 2015-ös felmérés szerint az egész világon itt a legkissebb a korrupció és itt az egyik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem.

Hogy mit vallanak a dánok, hogy miért a Skandináv országok a legboldogabbak?

Ők nem másban, mint a Skandináv mentalitásban látják boldogságuk forrását. Mindig elégedettek azzal ami éppen történik, inkább sok kisebb célt tűznek ki maguknak, ezáltal könnyebben érik el céljaikat és több sikerélményük van. Munkahelyükön száz százalékosan teljesítenek, azonban sohasem túlóráznak. Péntekenként rengeteg munkahelyen már kora délután befejezik a munkát és élvezik a várva várt hétvégét.

Hygge

Manapság egyre többször halljuk azt a szót, hogy “hygge” azonban nagyon sok ember azon kívül, hogy tudja a szó eredetét nem tudja, hogy pontosan mit is jelent. A hygge nem más, mint melegség, boldogság, otthonosság, kényelem, és nyugalom, amit leginkább saját otthonukban tesznek meg az emberek. Azonban mostanában egyre több nyilvános helyen is megjelent ez az életérzés, legyen az kávézó, teázó vagy egy hangulatos cukrászda. A hygge nekik nem más, mint egy közös beszélgetés, könyv olvasás, teázás. A lényeg, hogy együtt lazuljanak és jól érezzék magukat.



Az előítéletekkel ellentétben a dánok nem magukba zárkózó emberek, azonban nagy tiszteletben tartják a másik magánéletét. Úgy gondolják társadalmi szempontból sokkal értékesebb a magánélet tisztelete, minthogy minden bensőséges dolgaikat megosszák a legtöbb emberrel.

A boldogságukhoz az egészséges étkezés és természetesen a rengeteg sport is hozzájárul. Rengeteg közértben árulnak bio termékeket, amelyek nem sokkal kerülnek többe, mint a hagyományos élelmiszerek.

A legtöbb embernek a Dánia szó hallatán a Vikingek jutnak eszébe, természetesen ez nem véletlen. A dánok büszkék arra, hogy az őseik Vikingek voltak, akik bármilyen körülmények között megtudtak élni. Őket nem zavarja a borzasztó időjárás, legyen esős, hideg idő ők akkor is biciklivel mennek dolgozni és ugyanúgy sportolnak az esőben, mintha napos idő lenne.
Szerintük nincsen rossz időjárás, kizárólag csak rossz öltözet.