Egyre kevesebb a taxis csaló

Úgy tűnik, a főváros szép eredményeket ért el a taxis csalók visszaszorításában - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.



Az államtitkár elmondta, az országban 10 500, a fővárosban 5500 taxis dolgozik, és bár a szigorú szabályok sokat tettek azért, hogy a szakma tisztuljon, az egész világon létező jelenség az utasok megtévesztése.

Ugyanakkor jó eredményeket értek el ezen a téren, hiszen például a repülőtérről már sikerült kiszorítani a hiénákat - tette hozzá.

A nyári turisztikai szezonban folyamatosan zajló taxisellenőrzések során eddig hét jármű rendszámát vonta be a közlekedési hatóság.

A szaktárca csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a júniusban megkezdett akció során eddig mintegy ötszáz járművet ellenőriztek Budapesten. Több mint tíz esetben szabták ki a maximális, 600 ezer forintos bírságtételt szabálysértő taxisokra, jellemzően az érvényes engedélyek hiánya miatt.
Forrás: MTI