A Sztárportréban Balássy Betty! Videóval!

Mennyire lehet belelátni a másik emberbe? A hűvös racionalizmus, vagy a megmagyarázhatatlan benyomásaink alapján ítélünk inkább? Milyen élete van Balássy Bettynek és Varga Ferinek? A Sztárportréban sok más mellett, ezekről is szó esett.

 
Ha esetleg valakinek be kellene mutatni Bettyt, érdemes tudni róla, hogy az énekléshez fűződő szerelme a Magyar Állami Operaház gyermekkarában indult - az általános iskolától, egészen a gimnázium végéig tagja volt az énekkarnak. Zenei karrierje az ezredfordulón indult, amikor egy nemzetközi jazz énekversenyen első helyezést ért el. Ezután saját zenekarral, és vendégénekesnőként is koncertezett országszerte. Több ismert, népszerű magyar előadó és zenekar lemezén énekelt, és fellépett a világhírű Al Jarreau-val is.

2004-ben és 2005-ben a Megasztár tehetségkutató vokál szekciójának vezetője volt. Itt találkozott Varga Ferivel, aki a 2005-ös Megasztár 2. helyezettje lett, 2006-ban pedig az „Év Férfi Hangja” díjat nyerte el. A tehetségkutató nem csak az ismertséget adta meg mindkettőjüknek, hanem a szerelmet és a társat is. Azóta a Korda György-Balázs Klári duóhoz hasonlóan, magánéletben és fellépéseiken is szétválaszthatatlanok.

Interjúnkban gyermeknevelésről, emberismeretről, családi és szakmai életről esett szó. Megtudhattuk például azt, hogyan lehet egy társaságban úgy jól érezni magunkat, hogy egy számunkra nem szimpatikus ember ne zavarjon, de azt is, hogy a kutyatartás akár a gyereknevelésre is fel tud készíteni.

Betty kendőzetlenül beszélt arról, hogy a sok fellépést hogyan lehet a családdal, a gyermekneveléssel összehangolni. Sokak számára inspiráló lehet az a már-már katonás rendezettség, ahogy mindennapi életüket megszervezik: esténként a gyerekeknek mindig énekelnek néhány dalt, és spontán mesékkel szórakoztatják a kicsiket. A keménynek tűnő Betty leginkább a gyerekektől tud ellágyulni, saját bevallása szerint "nem vagyok egy sírós típus, de a gyerekek mindig megríkatnak."





Párkapcsolatukról a sok kedves részlet mellett azt is elmondta, hogy "nekünk is voltak mélypontok az életünkben... De amikor azt látod, hogy ő szívét-lelkét, és mindenét beleteszi, és azt mondja, én igenis kiállok emellett a dolog mellett, és mi együtt vagyunk... akkor átgondolod."
Forrás: made in media