Románia szekere beindult

Az első hét hónapban 8,1 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

 
A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 7,4 százalék volt. A bővülést főként az üzemanyag-értékesítés generálta, amely 10,7 százalékkal gyorsult, de a nem élelmiszerekből is 10,6 százalékkal többet adtak el a vizsgált időszakban. Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítése 3,8 százalékkal emelkedett.

Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 10,1 százalékkal nőtt a tavalyi hetedik hónaphoz mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 8,2 százalék volt.

Tavaly egész évben 13,5 százalékkal emelkedett a román kiskereskedelmi forgalom 2015-höz viszonyítva, miután a hatóságok több lépcsőben csökkentették az általános forgalmi adót. Elemzők arra számítanak, hogy az idén kisebb lesz a kiskereskedelmi forgalom növekedése a tavalyihoz képest, de így is a belföldi fogyasztás lesz a gazdasági növekedés fő hajtóereje.

A román kormány az idén 5,2 százalékos GDP-bővülésre számít, miután az első fél évben a gazdaság növekedése 5,8 százalékra gyorsult a tavalyi azonos időszakhoz mérten.
Forrás: MTI