Rendőrök is benne voltak a doppingkereskedésben

Tiltott teljesítményfokozó szerekkel kereskedő hálózat ellen folytat eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az ügynek eddig öt gyanúsítottja van, köztük két rendőr - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-t.

 
Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta: a jelenlegi adatok szerint az egyik gyanúsított - a kereskedői hálózat irányítója - tiltott szerekkel üzletelt és ezzel másokat is megbízott. A két rendőr és egy civil a tiltott szerek értékesítésével, a harmadik civil pedig a szerek előállításával gyanúsítható megalapozottan.

Az üggyel összefüggésben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság is nyomoz, és szintén több gyanúsítottat hallgatott ki. A párhuzamos nyomozás oka, hogy az ügy rendőr gyanúsítottjaival szemben csak a Budapesti Nyomozó Ügyészség járhat el - tette hozzá.

A nyomozó ügyészek a hajdú-bihari rendőrökkel együttműködve a napokban közös akciót hajtottak végre, több helyszínen is házkutatást tartottak, és "a megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le" - írta a főügyész.

Az egyik rendőr és két civil gyanúsított előzetes letartóztatásban van.
Forrás: MTI