A törököknek szüksége lesz az EU-ra

Hóvári János turkológus szerint az Európai Uniónak (EU) és Törökországnak kölcsönösen szükségük van egymásra, utóbbi azonban talán jobban rászorul az előbbire.

 
A szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában arra reagált, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap Ankarában kijelentette: Törökországnak már nincs szüksége az uniós tagságra.

Hóvári János azt mondta, sok minden átalakul EU-ban, és öt-tíz éven belül kiderül, milyen helyet kap Törökország az új európai rendszerben.

A Törökország-szakértő szerint Recep Tayyip Erdogan kijelentése egyrészt a török társadalomnak szól, amely sértődött, amiért nem kapott vízummentes utazási lehetőséget a schengeni térségbe, szemben például az ukrán közösséggel. Közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a törökök hatvan százalékának rossz a véleménye az EU-ról - jegyezte meg.

A második üzenet reálpolitikai: Törökország nem akar olyan klubba bekerülni, ahol nem nagyon látják szívesen.

A török államfő ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy országa nem vonul ki egyoldalúan a megfeneklett csatlakozási tárgyalásokból, ami Hóvári János szerint szintén jelzésértékű. Ezzel Recep Tayyip Erdogan azt mondta, nem csapják be az ajtót, mert ennek következményei lennének.
Forrás: MTI