Iráni diákok jöhetnek

Egyetemek közötti kutatási-szakmai együttműködésről írt alá keretmegállapodást Irán és Magyarország a két ország közötti oktatási kapcsolatok erősítése érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.

 
Palkovics László iráni látogatása után elmondta, a kormány szeretné a magyar felsőoktatási rendszert minél nemzetközibbé tenni egyre több külföldi hallgató fogadásával. Ez a törekvés jó úton halad, ugyanis 2014-ben még csak 6 százalék volt a külföldi diákok aránya, addig jelenleg már 11 százalék.

Iránból több mint kétezer hallgató tanul Magyarországon, többségük az orvosi, fogorvosi karokra jár költségtérítéses formában. Számuk növelése érdekében korábban arról állapodott meg a két ország, hogy 100-100 államilag támogatott helyet ajánlanak fel egymásnak - közölte az államtitkár.

A korábbi szerződés bővítéseként kötötték meg most a kutatási-szakmai keretmegállapodást, amely szerint várhatóan a mesterséges intelligencia, a lézerfizika, az orvostudomány, a közlekedés és a vízfelhasználás terén működnek majd együtt. A közös munkát magyar részről a Szegedi Tudományegyetem, iráni részről pedig a jazdi egyetem koordinálja majd - ismertette Palkovics László.
Forrás: MTI