Trump és az orosz szál - indul a bírósági játszma

Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök választási kampányának volt menedzsere és munkatársa, Rick Gates sem vallotta magát bűnösnek hétfőn az első bírósági meghallgatáson, amelyet a tavalyi amerikai választási folyamatba történt feltételezett orosz beavatkozással kapcsolatban tartottak. Mindkét vádlottat óvadék ellenében házi őrizetbe helyezték.

 
Paul Manafort ügyvédje, Kevin Downing a washingtoni szövetségi bíróságról kilépve újságíróknak leszögezte, hogy Trump elnöknek a hétfő reggeli Twitter-bejegyzésében igaza volt, mert nem volt összejátszás a Trump-kampánycsapat és orosz tisztségviselők között. Majd meglehetősen paprikás hangulatban, emelt hangon közölte, hogy az ügyfele ellen felhozott vádak "nevetségesek". Rick Gates szóvivője, Glenn Selig pedig - szintén újságíróknak - azt hangsúlyozta, hogy "a harc még csak most kezdődik". 

Mind Manafort, mind Gates a bíróság előtt ártatlannak vallotta magát az adócsalástól pénzmosásig terjedő 12 vádpont mindegyikében. A vádakat megfogalmazó 31 oldalas dokumentumban nem esik szó sem Donald Trumpról, sem tavalyi elnökválasztási kampányáról, illetve kampánycsapatáról. A felhozott vádak többsége Manafort több mint egy évtizeddel ezelőtti megbízatásaira, elsősorban az Ukrajnában végzett tanácsadói munkájára vonatkozik. Manafort 10 millió dolláros, Gates pedig 5 millió dolláros óvadék ellenében nem került rács mögé, de házi őrizetben vannak, és ennek betartását megfigyelő berendezéssel látták el őket.

A vádemelések ügye nagy teret kapott Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője szokásos napi sajtóértekezletén is. A szóvivő leszögezte, hogy Donald Trump nem kíván beavatkozni az ügyek menetébe, nem kívánja kommentálni és még kevésbé kétségbe vonni Robert Mueller különleges ügyész munkáját, s álláspontja változatlan, vagyis a tavalyi elnökválasztási kampányban "nem volt összejátszás" a kampánycsapat és orosz tisztségviselők között. Trump ezt hétfő reggel egy Twitter-bejegyzésben is megismételte.

Huckabee Sanders hangsúlyozta: a vádemelésnek nincs köze az elnökhöz, az elnök tavalyi kampányához. "Az első naptól kezdve azt mondtuk, hogy nincs bizonyíték egy Trump-Oroszország összejátszásra" - fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: a Fehér Ház "jelzéseket kapott" arról, hogy Robert Mueller különleges ügyész vizsgálatai hamarosan lezárulnak.

Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon az elnök kegyelemben részesíti-e volt kampánymenedzserét és annak munkatársát, Huckabee Sanders hangsúlyozta: "Hagynunk kell, hogy a folyamat végigjárja a maga útját, mielőtt ilyen lépéseket fontolóra veszünk". Majd közölte, hogy az esetleges kegyelem kérdése nem került szóba az elnökkel folytatott megbeszéléseken.
Forrás: MTI