Varga: minden a terv szerint

A hatéves bérmegállapodás és az adócsökkentések nem befolyásolták az államháztartás helyzetét, a kiadások a terveknek megfelelően alakulnak, a 2,4 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető, a GDP-arányos államadósság pedig csökkenő pályán marad - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán szerdán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.

 
Varga Mihály hangsúlyozta, az év végén várhatóan 73 százalék alá mérséklődik a GDP-arányos államadósság rátája.

Megjegyezte azt is, hogy július-szeptemberben 4 millió 451 ezren dolgoztak Magyarországon, 60 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, és ez a rendszerváltás óta a legmagasabb adat.

Az első háromnegyedév adatai alapján jól látható, hogy a gazdaság idei növekedése igazolja a kormány és a nemzetközi intézmények várakozásait, 4 százalék feletti bővülésre lehet számítani - mondta a miniszter.
Forrás: MTI