Ki nyerte a VersFesztivált?

A Nemzeti Színház és a felvidéki Csavar Színház előadása kapta a 17. Kaleidoszkóp VersFesztivál színházi fődíját - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

 

A Nemzeti Színházból Olt Tamás Szájon lőtt tigris című egyszemélyes komédiája és a felvidéki Csavar Színház A nagyidai cigányok című produkciója versszínházi kategóriában kapta meg a Kaleidoszkóp-díjat a Váci Dunakanyar Színházban megrendezett fesztiválon.

A versfilmek között Molnár Gyöngyi és Zámbori Soma Arany János Híd-avatás című balladájának feldolgozása nyert, a versmondók között Borbély Mihály (Kistarcsa) és Dupák Fanni (Csóka, Szerbia) vehette át a Kaleidoszkóp-díjat, míg a legfiatalabbak között Oláh Péter (Szekszárd) vihette haza a KaleidoszKópé junior díjat.

Az elismeréseket Lutter Imre fesztiváligazgató és a zsűri tagjai adták át vasárnap este a Váci Dunakanyar Színházban. A 17. alkalommal megrendezett VersFesztiválon négy nap alatt 172 egyéni előadó, társulat, zenekar és filmes alkotó vonult fel, több ezer néző volt kíváncsi az előadásokra, amelyek közül sok esetben Arany János életműve állt a középpontban.

A fesztiválon Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes szubjektív hangvételű előadásban mondta el Arany János balladáit, a Soproni Petőfi Színház Arany Buda halála című zenés, óriásbábos előadását vitte el a fővárosi és Vác-környéki közönségnek, a Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Táncegyüttes pedig Irgalom címmel mutatta be jelmezes táncjátékát ifj. Csoóri Sándor zenéjére, Arany János balladáira építve. A Vígszínház művésze, Lázár Balázs Tallián Mariannal közösen idézte Arany János humorát, Bálint András a Radnóti Színházban bemutatott önálló estjének felújított változatával lépett fel.

A zsűri tagjai között Szűcs Katalin Ágnes Jászai Mari-díjas színikritikus, dramaturg; Kiss László Radnóti- és Csokonai-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke; Bakos-Kiss Gábor színművész, a Nemzeti Színház tagja; Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének örökös tagja; Kis Domonkos Márk színművész, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója; Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke; Takács Bence Ervin előadóművész, televíziós szakember; Wiegmann Alfréd Radnóti-díjas rendező, televíziós szakember, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője és Lutter Imre fesztiváligazgató foglalt helyet.

Versszínház kategóriában különdíjat kapott a Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Táncegyüttes táncjátéka. A versfilmek között különdíjat érdemelt Bókkon Tímea és Tóth Dániel Illés Gábor Töredék, Farkas Bianka Petőfi Sándor A bilincs, illetve Filipov Petra Arany János Híd-avatás című feldolgozása.

A versmondók között kiemelte a zsűri Tóth Flóra, Kerékgyártó Viktória, Ella Márk, Angyal Virág, Jobák Márta (a legidősebb 93 esztendős előadó), Sinágel József, Dobosné Pecznyik Ibolya, Füleki Panka és Farkas Erika előadását.

Zene, tánc, színház, film, versmondás és interaktív kiállítás is várta a közönséget Vácott. A Magyar Versmondók Egyesülete és a színház két napig parkoltatta a Petőfi Irodalmi Múzeum 200-as Arany-buszát is, amely különleges látványvilággal, életre kelő versek, képek, relikviamásolatok, hang- és filmfelvételek segítségével várta a látogatókat.

A Kaleidoszkóp VersFesztivál elsődleges célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása mellett a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok és alkotók közös színházi fesztiváljának megteremtése. A fesztivál állandó fővédnöke Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, a Magyar Versmondók Egyesületének tiszteletbeli elnöke.
Forrás: MTI