EAP: az ellenzéknek is hangot kell adni

A külföldön élő magyarokat tömörítő Európai Alternatíva Párt a választások tisztasága érdekében követeli, hogy ugyanúgy, mint Orbán az ellenzék is szólhasson az egymillió határon túli magyar szavazóhoz.

 
A választások tisztaságát súlyosan veszélyezteti, hogy egyedül Orbán Viktor szólhat az immár messze legnagyobb magyar szavazókörzetté nőtt határon túli magyar közösséghez - írja közleményében Somogyi Péter, az Európai Alternatíva Párt elnöke. 

Ez a szavazókörzet ma Magyarország messze legnépesebb szavazó körzetévé vált, a maga 1 millió szavazójával, hiszen egy átlagos magyar szavazó körzet 50-60 ezer főt jelent.

Az egymillió új szavazóhoz sajnos hozzá kell adni azt a 800 ezer külföldre vándorolt dolgozó magyart is, akik úgyszintén elérhetetlenek az ellenzék számára, törvényileg csak is a miniszterelnök kommunikálhat velük - emlékeztet. 

Ez Somogyi szerint megengedhetetlen hiszen a két választói tömb együttesen 1.800.000 főt tesz ki, ami a jelenlegi választási szabályok szerint, akár 50-60 parlamenti helyet is eredményezhet a 200 fős Országgyűlésben.

"Amennyiben komolyan vesszük magunkat ilyen nagymértékű szavazóról nem mondhat le az ellenzék, enélkül nem lehet nyerni. Ezért is megdöbbenéssel vettük, hogy az ellenzéki pártok részéről visszhangtalan maradt a felhívásunk."

A politikus emlékeztet, hogy az elmúlt hetekben az Európai Alternatíva Párt több ellenzéki kezdeményezéshez is társult, többek közt a Momentum EBESZ megfigyelőkre vonatkozó kedvezményezését támogattuk, illetve részt vetteka Jobbik által szervezett múlt heti tüntetésen is.

Ezért az Európai Alternatíva Párt ismételten felszólítja az összes demokráciát és a demokratikus értékrendet fontosnak tartó magyar politikai pártot, hogy csatlakozzanak felhívásukhoz és kezdeményezzenek olyan törvénymódosítást, ami lehetővé teszi a változást és az ellenzék számára is 1.800.000 új szavazó elérését.