Párbeszéd: Meg kell duplázni a tűzifa-támogatást!

A Párbeszéd törvényjavaslatot nyújt be, hogy a kormány emelje duplájára a tűzifa-támogatást a jelenlegi 4 milliárd forintról 8 milliárdra.

 

 Az elmúlt nyolc évben az Orbán-kormány magára hagyott egymillió embert, akik fával vagy brikettel fűtenek, de növekvő árak, az elégtelen támogatás és a tűzifahiány miatt több százezer háztartás idén sem tudja melegen tartani otthonát - írja a párt szerdai közleményében, majd emlékeztetnek, a Párbeszéd több, mint 100 köbméter brikettet osztott már ki rászoruló családoknak.

A kormány évek óta évi 3-4 milliárd forintot szán a tűzifa programra. Miközben a gáz ára csökkent, egy köbméter tűzifa ára 20 százalékkal nőtt az elmúlt években. " Párbeszéd évek óta jelzi a problémát, ám a Fidesz minden alkalommal lesöpri a javaslatainkat. Emiatt kisgyerekes családok és idős emberek kénytelenek hideg lakásban telelni, vagy olyan mérgező háztartási hulladékkal fűteni, amely nem csak őket, de a környező településeken élőket is veszélyeztetik" - írják.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint hazánkban évente több mint 14 ezer ember hal meg a levegőszennyezés következtében. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet kimutatta, hogy a rossz minőségű tüzelőanyag miatt az iskolások 30 százaléka szenvedett légúti megbetegedésben.

A Párbeszéd reméli, hogy a kormány segít végre a rászorulókon, és nem veszélyezteti tovább a lakosság egészségét. A párt folytatja tűzifa programját, melynek keretében az elmúlt hónapokban Szabolcstól Somogyig több, mint 70 családnak nyújtott segítséget.