Jobbik: Újabb fideszes hazugsággyár ellen indult végrehajtási eljárás

Még tavaly januárban írta meg egy teljesen nyilvánvaló álhír alapján a 888 nevű viccportál, hogy a Jobbiknak megszűnt az egyik alapszervezete egy olyan Zalai megyei kistelepülésen, ahol egyébként soha nem is volt Jobbik-szervezet - írja keddi közleményében a Jobbik.

 A Jobbik emlékeztet: az emiatt indított pert a pestisracok. hu nevű propagandatermékkel együtt a 888 jogerősen elveszítette, és az ítélet szerint a hazugság miatt bocsánatot kellene kérniük levélben a párttól. Ezt ők azonban nem tették meg, így a legerősebb ellenzéki párt kénytelen volt a portált üzemeltető, Habony Árpád által tulajdonolt cég ellen végrehajtási eljárást indítani.

Ennek a végrehajtási eljárásnak is jelentős költségei lesznek - írja a közlemény - amelyet most is a törvényekre fittyet hányó, közpénzekkel ennek ellenére teletömött kormánylap fenntartójának kell majd a Jobbik felé megtéríteni.

"Így pedig ismét kijelenthetjük, hogy a most már az ügyészség szerint is törvénytelen állami számvevőszéki bírság megfizetésre indított gyűjtésben újabb illusztris támogatója akadt a Jobbiknak: maga Habony Árpád" - fogalmaz a Jobbik.
Forrás: MTI