Merkel fejlődne

Levonta a tanulságokat a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a tavalyi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás csalódást keltő eredményéből, és a tanulságok alapján készítette el az új koalíciós szerződést - mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke hétfőn Berlinben, pártja rendkívüli kongresszusán.

 

A bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerződés megvitatására és elfogadására összehívott kongresszuson mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a Bundestag-választáson elszenvedett veszteségek arra ösztönzik a pártot, hogy jó választ adjon az országban megjelent aggodalmakra és elégedetlenségre.

A migrációval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a "rosszul felfogott toleranciának" éppen úgy nincs helye Németországban, mint a zsidógyűlöletnek és az idegenellenségnek, függetlenül attól, hogy "muzulmán bevándorlók" vagy a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párt részéről jelenik meg.
Forrás: MTI