Nagy-Britannia magának okozna gazdasági kárt, ha kockára tenné hozzáférését az Európai Unió "kolosszális piacához" - mondta szerdán Sir John Major. A volt brit konzervatív párti miniszterelnök egyenes utalást tett arra is, hogy újabb népszavazást tart szükségesnek a brit EU-tagságról.

 
Major, aki korábban is rendkívül súlyos bírálatokkal illette a jelenlegi konzervatív kormány Brexit-politikáját, egy londoni üzleti rendezvényen felszólalva kijelentette: nem lehet figyelmen kívül hagyni a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazást, amelyen a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Major hozzátette ugyanakkor: arra senki nem szavazott, hogy emelkedjenek az árak vagy romoljon a közszolgáltatások minősége, a brit választók azonban mégis ezzel szembesülhetnek. Egyre több bizonyíték vall arra is, hogy a Brexit a legszegényebbeket érintheti a legsúlyosabban.

A volt kormányfő hangsúlyozta: azok, akik kifogynak a Brexit mellett szóló tényleges érvekből, gyakran hivatkoznak "a nép akaratára". A népszavazáson azonban a teljes brit választópolgárság 37 százaléka szavazott a Brexitre, 63 százalék vagy a bennmaradásra voksolt, vagy nem szavazott sehogy.

Ez aligha nevezhető "elsöprő felhatalmazásnak" a Brexit ellen szavazó több mint 16 millió ember aggályainak figyelmen kívül hagyására - fogalmazott a veterán konzervatív politikus.

Egyértelmű az elszegényedés


Major hangsúlyozta: minden komoly nemzetközi szervezet, köztük a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a fejlett ipari térség országai alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), valamint Nobel-díjas közgazdászok egybehangzó jóslata az, hogy Nagy-Britannia szegényebbé válik az Európai Unión kívül. Ezek az előrejelzések tévesnek is bizonyulhatnak, ám "szélsőséges felelőtlenség" e prognózisok elvetése megfelelő tanulmányozásuk nélkül - tette hozzá.

Újabb szavazás kellene


A volt brit miniszterelnök, aki 1990 és 1997 között állt az akkori konzervatív párti brit kormány élén, szerdai beszédében egyenes utalást tett arra, hogy szükségesnek tartana egy újabb népszavazást az EU-tagságról.

Kijelentette: sok választó már tudja, hogy a kilépés mellett kampányolók félrevezették az EU-tagság megszűnésének anyagi előnyeiről szóló ígéretekkel - például azzal az elhíresült és azóta többször súlyosan bírált érvvel, hogy a brit EU-tagság heti 350 millió fontba (több mint 120 milliárd forintba) kerül, és a kilépés után ezt a forrást az állami egészségügyi szolgálatra (NHS) lehet majd költeni -, mások most kezdenek e kampányígéretek félrevezető mivoltára ráébredni. A választóknak tehát minden joguk megvan arra, hogy újragondolják döntésüket.

Major hangsúlyozta: 2021-re, amikor a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak is már lejár, öt év telik el a népszavazás óta. Addigra egyes választók "már nem lesznek közöttünk", mások újonnan szereznek választójogot, és sokan, akik 2016-ban a kilépésre voksoltak, addig meggondolhatják magukat.

Nyitva kell hagyni az utat


Éppen ezért a parlament számára nyitva kell hagyni azt a lehetőséget, hogy újabb népszavazás kiírásával kérje ki a választók véleményét a Brexit feltételrendszeréről, vagy magának a parlamentnek kell lehetőséget adni arra, hogy kötelező erejű "igen vagy nem" döntéssel elfogadja vagy elvesse a kilépés feltételeiről szóló megállapodást - mondta a volt brit kormányfő.

Alig néhány napja Major közvetlen hivatali utódja, Tony Blair is újabb népszavazás kiírását sürgette.
Blair, aki 1997-től 2007-ig töltötte be a kormányfői tisztséget a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén, az általa alapított politikai elemzőműhely - The Tony Blair Institute for Global Change - online fórumán közzétett tanulmányában azt írta: a kormány előtt két, a parlament asztalán legalább négy Brexit-forgatókönyv fekszik, mindegyik rendkívüli különböző, egymással összeegyeztethetetlen végkimenetelekkel.

Blair szerint nem lehet tudni, hogy a választók ezek közül melyikre voksoltak, így ebben a helyzetben a józan ész azt diktálja, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről ismét a választók mondjanak véleményt.

A jelenlegi konzervatív párti brit kormány azonban mereven elveti bármiféle újabb népszavazás gondolatát.
Forrás: MTI