A Fidesz újabb hazugságai buktak meg a héten

Meg sem lehet számolni, hány alkalommal közölt a Fidesz propagandagépezete a Jobbikról és politikusairól képtelen hazugságokat az elmúlt pár évben - írj a közleményében a Jobbik.

 
"A héten aztán több alkalommal is elérkezett az igazság pillanata, és a lopott közpénzen fenntartott lakájmédiának alkalma nyílt, hogy valamit is bizonyítson azokból az aljas rágalmakból, amiket tényként tálaltak olvasóik elé" - írja a Jobbik.

"Először az Origo került abba a helyzetbe, hogy tényekkel igazolja, Vona Gábor felesküdött Allahra. Ez természetesen még úgy sem sikerült nekik, hogy a bírósági beadványokban is hazudva próbálták megtéveszteni a Fővárosi Törvényszéket. Ezért most a hazudozása miatt az Origónak az elsőfokú ítélet szerint helyreigazítást kell közzétenni, és közel százezres perköltséget megfizetni.

Nem sokkal később a nemzeti ellenzék pártjának alelnöke, Sneider Tamás aratott sikert szinte a teljes Habony-művek felett, mert az újságírás mindenkori legalja, a Ripost hírét átvéve közölték róla, hogy az Országgyűlés alelnökeként befolyásolni akart egy nyomozást. Ezért a hazugságáért a fideszes szennymédia szereplői összesen 4,5 milliós sérelemdíjat kötelesek megfizetni egy elsőfokú ítélet szerint.

Majd a Magyar Idők és a Lokál következett, akiknek egy szintén elsőfokú ítélet értelmében perköltséggel együtt közel egymillió forintot kell megfizetniük a Jobbik részére, mert valószínűleg összetévesztve őket gazdapártjukkal azt hazudták róluk, hogy fizetett bérkommentelőkkel járatják le az interneten politikai ellenfeleiket.

A Jobbik továbbra is minden erejével küzd az igazságért, ezért ad be most már népszavazási kezdeményezést is azért, hogy gátat lehessen vetni a fideszes hazugsággyárnak".
Forrás: MTI