Rácz Félix felfüggesztette Berkit határozatlan időre!

Úgy tűnt, hogy Ön ”a békés elválás” mellett döntött, szakmán belül viszont utóbbi időben, mégis volt feszültség a Felix Promotion és volt ökölvívója képviselői között, akik többször is ”fricskázták” Rácz Félixet és cégét. A boxtv1.hu interjúja.

 

R. F.: Igen, sajnos úgy látszik, vannak, akik az előrehaladott koruk ellenére mégsem elég bölcsek és abba a vízbe köptek, amiből előtte, éveken keresztül ittak. Most majd kénytelenek lesznek megtapasztalni, milyen károkra képes a víz, ha az esetleg kiönt!

A MÖSZ hivatásos tagozat vezetője, kérésemre, hivatalosan körlevélben értesítette az európai szövetségeket, miszerint határozatlan időre – amíg le nem rendezik cégemmel a fennálló tartozásaikat-, felfüggesztette Berki Ferenc versenyengedélyét. Így Lettországban, júliusban és augusztusban az ifjúsági vb programjában, sem léphetnek szorítóba! Persze lehet találni ideiglenes kiskapukat, de ez kockázatos és nagyon rövidtávú. Meg hát, ha egyszer esetleg a 4 nagy szervezet egyik címéért szeretnének szorítóba lépni kénytelenek lesznek kifizetni a tartozásukat, ellenkező esetben, ezen európai országokban nem boxolhatnak!

Ezt jelezte az új menedzserüknek Al Siestának?

R. F.: Igazából nem tudom és nem is érdekel ki a menedzsere, nem adok pletykákra vagy pr cikkekre. Ha ő az, akkor ő az, ha más, az sem érdekel különösebben, majd rövidesen, úgyis keresni fognak és akkor kiderül! Mint ahogy az is, hogy a Berki apukának vagy másnak, lesz-e olyan fontos a srác, mint nekem volt és tesz-e bele annyi milliót, mint amennyit én raktam bele!?

Siestára visszatérve, neki nemrég (kevesebb, mint egy éve) Neil Marsh ellen volt egy ehhez hasonló elvesztett bírósági ügye, ahol kártérítésre is kötelezték és legfrissebb információim szerint Briedis a napokban megvált tőle… Nem gondolom, hogy most szeretne bíróságra járni… De ha mégis, akkor hajrá! Amúgy nincs semmi gondom vele, ha Ő az, akkor várom az általa ígért hívást.

Az ígért hívást?

R. F.: Igen. Gondolom, csak szeretne valamit, ha az ügynökömtől Shkumbin Sekiraqatól érdeklődik irántam, emellett a Hivatásos tagozat vezetőjének, Győryné Tóth Zsuzsának, amikor itt volt Magyarországon pár napja, jelezte, hogy mindenképp akar majd velem beszélni. De ha esetleg nem hív, az sem baj. Túlélem, mint ahogy az előző 45-öt is. 

Mi a véleménye arról, hogy az utóbbi egy évben jó páran ott hagyták id. Berkit, többek között az Ön ökölvívói is? Mit gondol van összefüggés a két dolog között?

R. F.: Igazából ezt a kérdést Tóth Tominak, Pintye Szabolcsnak, Baran Attilának, Turbucz Sándornak és a többieknek kellene feltenni… Ők tudnak erre hitelesen válaszolni. Én a magam részéről csak tényeket tudok róla állítani, miszerint nem szeretnék soha többet együtt dolgozni, olyannal, aki például tavaly december óta (munkatársaim többszöri kérésére) nem tudott a mai napig elszámolni a belépőjegyekkel. Vagy azzal, akinek a lánya – akit többször bevittem a rendezvényeimre a barátaival együtt – felmegy a cég közösségi oldalára és lepontozza azt, miután megszakítottuk a munkaviszonyt a családdal. Illetve olyannal, aki a több mint két és fél év alatt egy hamburgerre nem volt képes meghívni, és sem a munkatársaim, sem én egy köszönöm posztot nem kaptunk, miután a mai napig abból élnek, amit mi/én tettem értük…

Tudja, engem arra tanítottak, hogy ne szégyenkezzek, amiatt amit adtam, szégyenkezzen inkább az, aki sem értékelni, sem megköszönni nem tudta!

Akkor most háborúzni fognak?

R. F.: Bízzon benne, hogy az érintettek a cikket elolvasva rá fognak jönni, hogy ha nem tesznek eleget a jogos kéréseinknek ez a dolog bárdként fog lebegni ezen túl a fejük felett és nem tudhatják mikor fog lesújtani. Ha pedig le fog, az ”fájni fog”! Amint lerendezik, folytathatják is tovább a munkájukat.

Lehet tudni valamit a feltételekről?

R. F.: Amint felveszi velem a kapcsolatot a hivatalos képviselőjük, megtudják. A mi jogi képviselőnk, már mindent elkészített számukra, mert hála Istennek, egy olyan országban élünk, ahol az adott szó, a szerződéssel egyenértékű, és bár úgy látszik, ők gyorsan felejtenek, én nem!

Végezetül szeretne esetleg még mondani valamit?

R. F.: Talán annyit, hogy bár nekem nem sürgős, mert ha valakinek, nekem van időm, tényleg remélem, hogy mielőbb rendeződik ez a helyzet. S mivel hiszek abban, hogy mindenki tehetséges egy valamiben, kívánom, hogy miután megoldódik ez az ügy, ők is találjanak rá majd arra az egy dologra, amiben tehetségesek!
Forrás: boxtv1.hu