Mi lesz az Akadémiával?

Náray-Szabó Gábor akadémikus, egyetemi tanár szerint a kormányzatnak az egyes területek kiemelésével kellene megoldania a Magyar Tudományos Akadémia kutatási támogatásairól szóló vitát.

  

A szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn azt mondta, a vita abból alakult ki, hogy a gazdaság szereplői úgy gondolják, a magyar tudomány jobban bekapcsolódhatna a versenyképesség növelésébe. Szerintük olyan távlatos kutatási témákkal kellene foglalkozni, amelyeket később itthon tudnának kamatoztatni azzal, hogy be tudnak kapcsolódni a magyar fejlesztésekbe.

Hozzátette, az is gond, hogy vannak olyan kutatások, amelyek nem annyira sikeresek, a kutatók viszont nem szívesen váltanak témát. Erre lenne megoldás a kiemelés, mert az egyes területek kiemelt támogatásával irányítani tudnák a kutatók érdeklődését és mégis megmaradna a megfelelő szabadság a kutatásban - hangsúlyozta.
Forrás: MTI