KGBéla büntetőpere elindult

Megkezdődött az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper kedden a Budapest Környéki Törvényszéken.

 

A törvényszék előkészítő ülését államtitok miatt zárt ajtók mögött tartják, azon csupán a bíró, az ügyészek, a védők és vádlottak vesznek részt.

Kovács Béla 2010 májusától EP-képviselő. Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést az EU intézményei elleni kémkedés miatt, a legfőbb ügyész 2014 májusában indítványozta, hogy az Európai Parlament függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát, ami 2015 októberében történt meg. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2017 decemberében emelt ellene vádat, Kovács Béla akkor bejelentette, hogy kilép a Jobbikból.

A vád lényege, hogy a képviselő 2012 és 2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat a többi között energetikai ügyekben, az európai parlamenti választásokról, a magyarországi belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről. Mindezek célja az volt, hogy az EP-n belül erős háttérbázissal rendelkező, nyíltan EU-ellenes tábor jöjjön létre, belülről bomlasszák az Európai Közösségek intézményeit és az orosz érdekeket helyezzék előtérbe.

A költségvetési csalásra vonatkozó - az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felvetése nyomán kivizsgált ügyben - a vád szerint a képviselő és három társa összesen több mint 21 ezer euró (több mint hatmillió forint) vagyoni hátrányt okozott az EP-nek 2012-2013-ban fiktív gyakornoki állásokkal.
Kovács Béla korábbi nyilatkozataiban tagadta a vádakat. Kedden az előkészítő ülés előtt a törvényszéken is arról beszélt a sajtó képviselőinek: ő nem tudhatta, hogy hírszerzőkkel beszélt, "nincs a homlokukra írva".

Hozzátette, a gyakornokokkal kapcsolatos összeg pedig jóval kisebb a vádiratban megjelöltnél, egyébként is visszafizette.

Kovács Béla újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: azért lépett ki tavaly decemberben, a vádemeléskor a Jobbikból, hogy ne legyen tehertétel pártja számára a választási kampányban. Megjegyezte, számára egyébként a Jobbikban egyedül a "két Gábor" volt fontos akkor: Vona Gábor pártelnök és Szabó Gábor pártigazgató. A párt jelenlegi belső viszonyairól a volt jobbikos politikus nem akar állást foglalni.

Kovács Béla és költségvetési csalás miatt megvádolt három társa szabadlábon védekezik.
Forrás: MTI