Vérciki: a baltás gyilkos után kitüntetést is adunk

A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetés adta át Szijjártó Péter külgazdaság és külügyminiszter csütörtökön azerbajdzsáni kollégájának, Elmar Mammadyarovnak, a kaukázusi diktatúra diplomáciai vezetőjének.

 

Az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetést Szijjártó Péter New Yorkban adta át, ahol részt vesz az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán.

Mammadyarov egyebek között a két ország közötti stratégiai partnerség fejlesztésében és kiterjesztésében játszott szerepéért részesült a kitüntetésben.

Szijjártó Péter méltatta azerbajdzsáni kollégájának tevékenységét a kétoldalú kapcsolatok szorosabbá tételében, és hangoztatta, hogy Azerbajdzsán fontos szereplő az Európai Unió keleti partnerségi programjában, valamint Magyarország úgynevezett keleti nyitási politikájában. Mindezt egyrészt gazdasági tényezők indokolják, köztük a gyorsan fejlődő azeri gazdaság befektetéseket vonzó képessége, de kiemelkedő az európai energiabiztonságban játszott szerepe is azzal, hogy hozzájárul az európai unió gázellátásának diverzifikálásához, pótlólagost gázforrásokat biztosít.

Mammadyarov a kitüntetésért köszönetet mondva méltatta a két kormány közti szoros együttműködést a legmagasabb szinten is. Ő is hangsúlyozta, a keleti partnerség politikájának fontosságát mindkét fél számára.
Forrás: MTI/hirextra