A Nagy-Britannia európai uniós tagsága megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló tárgyalások megrekedtek, felelősségteljesen a megállapodás nélküli Brexitre is fel kell készülni, amely soha nem volt ennyire valószínű, mint most - írta az Európai Tanács elnöke hétfőn az uniós tagországok vezetőinek küldött, a hét második felében esedékes csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.

 
Donald Tusk tájékoztatása szerint felkérte Theresa May brit kormányfőt, hogy a szerdán kezdődő kétnapos csúcson ismertesse kormányának a kilépési tárgyalásokkal kapcsolatos értékelését.
Az Európai Tanács elnöke aláhúzta, a megállapodás tető alá hozása bonyolultabb feladatnak bizonyult, mint arra sokan számítottak.

Ennek ellenére bízni kell és eltökéltnek kell lenni a mindkét fél számára előnyös megoldás elérésében, amire kölcsönös szándék mutatkozik - tette hozzá.

Azt közölte, az Egyesült Királysághoz hasonlóan az Európai Bizottság is megkezdte a megegyezés nélküli kilépés forgatókönyvének előkészületeit, amelyeket a csúcstalálkozón ismertet a tagországokkal.

"Az a tény azonban, hogy egy ilyen forgatókönyvre készülünk, semmiképp nem tántoríthat el bennünket attól, hogy ne tegyünk meg mindent a lehető legjobb megállapodás elérése érdekében. Minden lehetetlennek tűnik mindaddig, amíg meg nem történik, ezért ne adjuk fel" - fogalmazott Donald Tusk.

Tájékoztatása szerint a csúcstalálkozó második napján, csütörtökön a tagországok vezetői megvitatják a migráció, a belső biztonság és a külkapcsolatok kérdéseit.

"Célunk, hogy határozott üzenetet fogalmazzunk meg az embercsempész-hálózatok elleni küzdelemről, a külső határok védelméről és migráció kiindulási és a tranzitországaival való szoros együttműködésről" - húzta alá.

Mint fogalmazott, Mário Centeno portugál pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke, valamint Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke vezetésével, a gazdasági és monetáris unió (EMU) reformjáról folytatott megbeszélésen a tagállami vezetők arra összpontosítanak majd, hogy az unió miként erősítse meg rugalmasságát a gazdaság területén.

Meghívólevelében Tusk azt is közölte, hogy az Európai Tanács ülését az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) követi pénteken 21 ázsiai ország részvételével. A vezetők arra fognak összpontosítani, hogyan lehet fenntarthatóvá tenni az uniós és a térség közötti kapcsolatokat, és hogyan tudják megerősíteni a szabályokon alapuló nemzetközi rendet. A találkozót követően az EU csúcstalálkozót tart a Koreai Köztársasággal, amelyet az EU és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetőinek ülése követ.
Forrás: MTI