Októberben a júliusi történelmi csúcsát követő augusztus-szeptemberi esés után kissé emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint ez az üzleti várakozások javulásának köszönhető, a fogyasztói bizalmi index ugyanis némileg csökkent.


Az üzleti szférán belül csak a kereskedelmi várakozások romlottak. Az ipari bizalmi index a szeptemberi jelentős esés után visszaemelkedett augusztusi szintjére. Az elmúlt időszak termelésének, a készleteknek és a rendelésállománynak a megítélése egyaránt javult, de ez utóbbin belül az exportrendeléseké romlott.

Kissé gyengültek a termelési várakozások is. Az építőipari bizalmi index a szeptemberi markáns csökkenés után emelkedett. Ezen belül a magasépítő cégek kilátásai javultak, a mélyépítőké viszont romlottak az előző hónaphoz képest. Az előző háromhavi termeléssel való elégedettség számottevően, a rendelésállományok értékelése némileg javult. A megkötött szerződésekkel biztosított termelési periódus átlagos hossza ezúttal minden korábbi felmérésnél magasabb, 8,4 hónap volt.

A kereskedelmi bizalmi index a szeptemberi emelkedésnél kisebb mértékben csökkent, így továbbra is az elmúlt 4,5 évet jellemző viszonylag keskeny sáv teteje környékén áll. Az eladási pozíció és a várható rendelések megítélése egyaránt kissé pesszimistább lett, a készletekről alkotott vélemény viszont pozitívabb. A szolgáltatói bizalmi index második hónapja emelkedik, igaz hibahatáron belül. Javult az általános üzletment és az előző időszaki forgalom megítélése, gyengült viszont a forgalmi várakozásoké.

A foglalkoztatási szándék az iparban és az építőiparban erősödött, a kereskedelemben gyengült, a szolgáltató cégeknél nem változott. Az emberek munkanélküliségtől való félelme csekély, de októberben kissé nőtt. A cégek szerint a gyorsabb növekedés fő akadálya a munkaerőhiány. Az áremelési törekvés minden ágazatban intenzívebb lett, kivéve a kereskedelmet. A fogyasztók inflációs várakozása viszont kissé erősödött. A magyar gazdaság perspektívájának megítélése főleg az iparban, de az építőiparban is kedvezőbb lett, ellenben a kereskedelemben, a szolgáltató cégek valamint a lakosság körében romlott.

A GKI fogyasztói bizalmi index a szeptemberi javulás után, annál kisebb mértékben, de csökkent. A lakosság saját pénzügyi helyzetét kissé rosszabbnak, jövőbeli megtakarítási képességét viszont enyhén tovább javulónak érezte. Ez utóbbit az emberek utoljára 16 éve érezték a mostaninál kedvezőbbnek. Érdemben nem változott a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségének megítélése.
 
Forrás: MTI