Hova fut ki a Hasogdzsi-gyilkosság?

Szaúd-Arábia vasárnap Törökországba küldi főügyészét az október 2-án Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Ankarában.

 

Erdogan a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) székházában a párt tartományi elnökei előtt felszólalva közölte: a szaúdi főügyész török kollégájával egyeztet majd.

A szaúdi főügyész csütörtökön azt mondta, hogy - Törökországhoz hasonlóan - szerinte is előre kitervelt gyilkosság áldozata lett Hasogdzsi. Álláspontja ugyanakkor ellentmond a legutóbbi hivatalos szaúdi magyarázatnak, amely szerint Hasogdzsi dulakodás közben vesztette életét.

A török államfő pénteki beszédében egyúttal több kérést is intézett Rijádhoz a Hasogdzsi-gyilkosságot illetően. Hangsúlyozta: a szaúdi tisztségviselőknek nyilvánosságra kell hozniuk, hogy ki adott parancsot annak a Szaúd-Arábiában - az ottani nyomozás keretében - őrizetbe vett 18 gyanúsítottnak, akik néhány órával Hasogdzsi előtt a főkonzulátusra mentek.

Erdogan arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyilkosság elkövetőjének a 18 gyanúsított között kell lennie.

Egy magát megnevezni nem akaró, de a "nyomozás részleteit ismerő" tisztségviselő múlt héten úgy nyilatkozott, nem tudni, hova kerülhetett Hasogdzsi holtteste, miután azt egy "helyi kapcsolatnak" átadták.

A török elnök pénteken arra is kérte Szaúd-Arábiát, hogy nevezze meg ezt a "helyi kapcsolatot". Erdogan rámutatott: a "helyi kapcsolaton" keresztül a holttest helye is tudható.

A török államfő felszólalásában "gyerekesnek" minősítette azt a korábbi - a gyilkosság beismerése előtti - szaúdi nyilatkozatot, amely szerint Hasogdzsi az után tűnt el, hogy ott tartózkodását követően kilépett az isztambuli főkonzulátus épületéből.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án eltűnt, miután felkereste az isztambuli szaúdi külképviseletet, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Rijád csak egy héttel ezelőtt ismerte be, hogy Hasogdzsi meghalt a konzulátuson, de megölésének körülményei azóta sem tisztázottak. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint nevük elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a külképviseleten brutális módszerekkel meggyilkolták.

Erdogan most úgy fogalmazott: vicces, hogy állítólag kijön az épületből, de a kint várakozó menyasszonyával nem találkozik. Ez a "gyerekes" nyilatkozat sem egy állam, sem egy államférfi komolyságával nem egyeztethető össze - tette hozzá a török államfő.

Az államfő pénteki beszédét követően Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter telefonon beszélt szaúdi hivatali kollégájával, Ádel al-Dzsubeirrel. Az egyeztetésről a török sajtó egyelőre nem közölt részleteket.
Forrás: MTI