Simán továbbjutott a Fehérvár

Az Alba Fehérvár 25 ponttal kikapott a már szintén továbbjutott olasz Varese vendégeként szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa hatodik, utolsó fordulójában, így csoportmásodikként lépett tovább.

 

Dzunics Braniszlav vezetőedző együttese százszázalékos, 5/0-s mérleggel utazott el Lombardiába, ahol a csoportelsőség volt a tét a 4/1-es mutatónál tartó Varese ellen. Az Alba Regia Sportcsarnokban a magyarok októberben 85-77-re legyőzték riválisukat, így hétpontos vereséggel is az F csoport élén végezhettek. Nehezítette ugyanakkor a dolgukat, hogy egyik legjobbjuk, Lóránt Péter hétfőn térdműtéten esett át, és 2-3 hétre harcképtelenné vált.

A Varese az első negyedet négy, a másodikat pedig hat ponttal nyerte, így a félidőben már tíz ponttal vezetett. A folytatásban sem változott a játék képe, az olasz együttes a zárószakaszban már húsz ponttal elhúzott, és végül könnyedén győzött.

A Fehérvár legeredményesebbje az amerikai Allerik Freeman lett 18 ponttal.

Az EK-ban indult három magyar együttes közül az Alba és a Szolnok szerepelhet a második csoportkörben is, a Szombathely búcsúzott. A 16 megmaradt csapat az I, J, K és L csoportban folytatja, melyből nyolc jut majd be az oda-visszavágó rendszerű nyolcaddöntőbe, ahol a Bajnokok Ligájából érkező nyolc csapat csatlakozik hozzájuk.

Eredmények a sorozat honlapja alapján:
Férfi Európa Kupa, 6. (utolsó) forduló:
-------------------------------------
F csoport:
Varese (olasz)-Alba Fehérvár 91-66 (15-11, 22-16, 26-24, 28-15)
A tét nélküli FC Porto (portugál)-Rilszki Sportiszt (bolgár) mérkőzést később játsszák.

korábban:

H csoport:
Leicester Riders (angol)-Szolnoki Olaj 81-84 (20-18, 18-20, 19-19, 24-27)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Sassari (olasz) 60-92 (14-18, 16-29, 15-28, 15-17)
A csoport végeredménye: 1. Szolnoki Olaj 11 pont, 2. Sassari 11, 3. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 8, 4. Leicester Riders 6

Egyenlő pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
Forrás: MTI