Ezek az év szálláshelyei

A Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior nyerte el az Év Szállása 2018 díjat. A magyar utazók véleménye alapján Hajdúszoboszló már negyedik alkalommal minősült a legvonzóbb turisztikai településnek, míg az Év Turisztikai Attrakciója a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett. A verseny új kategóriával is bővült: minősítették a legvonzóbb román szálláshelyeket is.

Hatodik alkalommal díjazták a turizmus legjobbjait a Szallas.hu által életre hívott Év Szállása versenyen. A végső sorrend közel 900 ezer vendégértékelés, több mint 190 ezer szavazat és a szakmai zsűri értékelése alapján született meg. Az Év Szállása fődíjat idén a baba- és állatbarát Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior kapta.

„A vendégértékelésből a hotelek népszerűségének és minőségének erőteljesen javuló tendenciája látszik. Ez azért is jelentős, mert a szállásadók a turizmust sújtó jelentős munkaerőhiány ellenére tudtak a szolgáltatásaik minőségén javítani” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Az Év Turisztikai Attrakciója címet idén a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő vihette haza, mely a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programja keretében épült meg 1,7 hektáron.

Átadásra került az Év Turisztikai Települése díj is, melyet a vendégszavazatok alapján idén, az Év Szállása verseny történetében immár negyedszer, Hajdúszoboszló vihetett haza. „Hajdúszoboszló ékes példája annak, hogy az évről évre megvalósuló jelentős turisztikai beruházásokkal, fejlesztésekkel hogyan lehet folyamatosan fenntartani, sőt fokozni az érdeklődést és vonzerőt a hazai és külföldi vendégek körében” – magyarázta Keresztes Nóra. A második legnépszerűbb település Eger, a harmadik pedig Siófok.

A verseny történetében először kiosztásra került az Év Szállása Különdíj is: ennek sorsáról a szakmai zsűri döntött. „A díjjal a Pangea Hotel Nyíregyházát tüntették ki. A zsűri figyelmét azzal hívta fel magára a hotel, hogy ugyan csak pár hónapja nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, mégis egyből komoly népszerűségre tett szert, ráadásul vendégértékelései is kimagaslóak (9,8-as) – mondta a szakember.

– A Nyíregyházi Állatparkban található szálloda az állatvilág inspirálta szobakoncepciókkal egyedi és tökéletes kiegészítése a turisztikai desztinációnak.” A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíj is gazdára talált a szállodai marketingre specializálódott Katona Zoltán személyében, aki a nagykanizsai Morgens Design ügyvezetője.

A fenti kategóriák mellett a különböző szálláshelyeket szakmai díjakkal, népszerűségi díjakkal és minőségi díjakkal is megillették. „Minden évben vannak új szereplők a listánkon, de előfordulnak visszatérők is, mint a Hotel Silver Hajdúszoboszló****+superior, aki idén negyedik alkalommal büszkélkedhet a 4-5 csillagos kategóriában legjobbnak járó népszerűségi díjjal, melyet az Év Szállása oldalon leadott szavazatok alapján ítélünk oda” – árulta el a marketing menedzser. A legjobb ár-érték arányról, illetve a legjobban és legtöbbet értékelt szálláshelyekről a minőségi díjak tanúskodnak, mellyel kitüntették a Danubius Health Spa Resort Hévíz hotelt, a Wellness Hotel Gyulát, a Hotel Harka Harkányt és a Kinga Apartman Zircet is.

A konferenciahotelek és a romániai szálláshelyek is ringbe szálltak

Konferenciahotelek közül a fővárosban a K+K Hotel Opera Budapest aratott győzelmet, míg vidéken a Hotel Eger & Park bizonyult a legjobbnak. A Szallas.hu romániai terjeszkedése kapcsán az Év Szállása verseny idei újdonsága az Év Romániai Szálláshelye díj is, amit elsőként a nagybányai Magus Hotel *** Baia Mare zsebelhetett be. A romániai hotelek minősítésében a Travelminit foglalási adatai, vendégértékelései és a román szakmai zsűri segédkezett. A verseny és a díjátadó főtámogatója az OTP SZÉP-kártya volt, további partnerek a Google Magyarország, az Aegon, a Lakáj Textil, a Turizmus.com és a Turizmus&Vendég.


· Év Szállása 2018: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior



· Év Turisztikai Települése 2018. 1. hely: Hajdúszoboszló

· Év Turisztikai Települése 2018. 2. hely: Eger

· Év Turisztikai Települése 2018. 3. hely: Siófok



· Év Turisztikai Attrakciója 2018. 1. hely: Aquarius Élmény- és Parkfürdő

· Év Turisztikai Attrakciója 2018. 2. hely: Aquaglide Vízijátszótér

· Év Turisztikai Attrakciója 2018. 3. hely: RepTár Szolnoki Repülőmúzeum



· Az Év Romániai Szálláshelye: Magus Hotel *** Baia Mare



· Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíj: Katona Zoltán – Morgens Design, Nagykanizsa


Népszerűségi díjak (szavazatok száma alapján):

4-5 csillagos hotelek

1. hely: Hotel Silver Hajdúszoboszló ****+superior

2. hely: Royal Club Hotel Visegrád ****+superior

3. hely: Hotel Eger & Park ****



1-3 csillagos hotelek


1. hely: Patak Park Hotel Visegrád

2. hely: Royal Hotel Cserkeszőlő

3. hely: Libra Hotel Veresegyház ***



Panzió / apartman / vendégház

1. hely: Deluxe Apartman Nyíregyháza

2. hely: Silver Major Vendégház Hajdúszoboszló

3. hely: Országház Apartman Budapest


Szakmai díjak (szakmai zsűri döntése alapján):

4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely felett:

1. hely: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior

2. hely: Hotel Wellamarin Zamárdi****+superior

3. hely: Hotel Kapitány Sümeg****+superior



4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely alatt:

1. hely: Imola Hotel Platán Eger****+superior

2. hely: Wellness Hotel Gyula****+superior

3. hely: Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca****+superior



1-3 csillagos szálloda:

1. hely: Zselicvölgy Szabadidőfarm Hajmás ***

2. hely: Fészek -Étel és Hotel- Zánka **

3. hely: Art Hotel Zalakaros ***



Panzió, apartman, vendégház

1. hely: Tree Houses Noszvaj

2. hely: Aranygombos Fogadó Telkibánya

3. hely: Galyatető Turistacentrum Galyatető


Minőségi díjak (vendégértékelések alapján):


4-5 csillagos hotelek 70 szoba felett

1. hely: Danubius Health Spa Resort Hévíz****+superior

2. hely: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior

3. hely: Hotel Délibáb Hajdúszoboszló****


4-5 csillagos hotelek 70 szoba alatt

1. hely: Wellness Hotel Gyula ****+superior

2. hely: Grand Hotel Glorius Makó****

3. hely: Aura Hotel Balatonfüred***


1-3 csillagos hotelek

1. hely: Hotel Harka Harkány **

2. hely: Hotel Lövér Sopron ***+superior

3. hely: Pole Position Beach Hotel Balatonszárszó **



Panzió / apartman / vendégház


1. hely: Kinga Apartman Zirc

2. hely: Levendula Park és Apartmanház Demjén

3. hely: Villa Marina Balatonboglár



Az Év Romániai szálláshelye

1. hely: Magus Hotel *** Baia Mare

2. hely: Casa Bertha Sighi?oara

3. hely: Hotel Sunny Hill Cluj-Napoca ****
Forrás: szallas.hu