Folytatják harcukat a szcientológusok a vallási irataikért

A szcientológusok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Huszti úti központja előtt folytatták demonstrációjukat - hétfő délután huszonharmadik alkalommal vonultak az utcára, hátrányos megkülönböztetésük elleni tiltakozásukként.

Több száz szcientológus gyűlt össze a januári hidegben, hogy tiltakozzanak vallásuk szabad gyakorlásának akadályozása ellen.

2017 októberében a hatóságok fegyveres erőkkel kiegészülve jelentek meg a Szcientológia Egyház központjában, hogy vallásos iratokat és anyagokat foglaljanak le.

Ezek az iratok a szcientológusok szerint elengedhetetlenek a vallás gyakorlásához, így tehát az alapvető emberi jogaik, mint a gondolat és a vallás szabadsága korlátozva vannak, hiszen ezeket a vallásos anyagokat 2017 októbere óta nem kapták vissza, és az ügyükben érdemi előrelépés nem történt.

A demonstráción a hívők egy kivetítőn sugározták a Szcientológia TV adását is, ami az egyház magas színvonalú tájékoztató csatornája, és amely Magyarországon a scientology.tv weboldalon érhető el.





Vojtilla Tímea, a szcientológusok képviselője beszédében rámutatott, hogy a 2017 októberében az egyház épületeiből lefoglalt iratok hiányában nem lehetséges a szabad vallásgyakorlás.

Miklovicz Attila, a Szcientológia Egyház szóvivője hangsúlyozta, akárhány országban is merült fel törvényességi kérdés a szcientológiával kapcsolatban, végül mindenhol bebizonyosodott az egyház törvényes működése az adott országban, és reményét fejezte ki, hogy ez Magyarországon is hamar meg fog történni.

Méltányolta azokat a társadalomjobbító tevékenységeket, amelyeket az egyház az erkölcsi értékek és a családi egység erősítéséért, a drogmegelőzésért, valamint az írástudatlanság felszámolásáért végez.

Az egyház egyik lelkésze prédikációt olvasott fel L. Ron Hubbardtól, végül pedig a Szcientológia imát a teljes szabadságért adta elő az egybegyűlteknek.