A Sopron újra a négyes döntőben!

Roberto Iniguez vezetőedző szerint nehezebb volt megismételni a elődöntőbe jutást, mint tavaly bekerülni a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe, amelyet péntektől vasárnapig Sopronban rendeznek.

 

"A játékosokon nagyobb volt a nyomás, és bár voltak az idényben nehéz időszakaink, ezeken át tudtunk lendülni, mert hittünk magunkban" - jelentette ki az eseményt megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón a tavaly Euroliga-ezüstérmes magyar klub trénere, majd hozzátette, büszke csapatára, hogy ismét bejutott Európa legjobb négy együttese közé, ugyanakkor ő ezúttal jobban örült volna, ha nem Sopronban van a Final Four.

"A klub másként döntött, én pedig ezt természetesen tiszteletben tartom. Ha már így alakult, bízom abban, a szurkolóink ezúttal is sokat fognak segíteni" - tette hozzá Roberto Iniguez.

A soproniak képviseletében jelen lévő Fegyverneky Zsófia kiemelte, nagyon boldogok, hogy egymás után második évben ott lehetnek a négyes döntőben.

"Öt éve erre senki nem gondolt volna, egy álom vált valóra" - fogalmazott a hazaiak csapatkapitánya. Hozzátette: tudják, milyen jó erőkből áll pénteki ellenfelük, a címvédő Jekatyerinburg, de egész évben keményen dolgoztak és edzettek erre a hétvégére, így készen állnak a feladatra.

"Felkészültünk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Meglátjuk, ez mire lesz ez elég" - mondta Fegyverneky.

Az orosz gárda trénere, a szintén spanyol Miguel Mendez elmondta, a kezdetektől arra törekedtek, hogy idén is övék legyen a legjobb csapat.

"Nekünk van az egyik legjobb játékoskeretünk, de nem mindig ez dönt. A szezon során majdnem minden mérkőzésen felelősségteljesen kosárlabdáztunk, erre törekszünk majd pénteken is, noha tudjuk, az ellenfelünket egy egész csarnok fogja támogatni" - nyilatkozott a spanyol szakember, akinek csapata csupán egyszer, a másik elődöntőben érdekelt USK Praha ellen maradt alul a mostani sorozatban.

A tavaly Sopronban bronzérmes Dinamo Kurszk edzője, Lucas Mondelo szerint a legjobb négy csapat jutott el idáig, nekik pedig egy olyan klubbal kell megmérkőzniük a döntőért, amelynek kispadján a legrutinosabb edző ül Natalia Hejkova személyében.

"Ötven-ötven százalék esélye van mindkét együttesnek a fináléba kerülésre. A taktikai felkészítés ugyan fontos, de itt már a napi forma és a nüanszok fognak dönteni. Elengedhetetlen, hogy kordában tartsuk az érzelmeinket, de ezt csak mondani könnyű, megvalósítani már nem annyira" - adta meg a siker receptjét Mondelo. A Kurszk a Jekatyerinburghoz hasonlóan ugyancsak egyszer szenvedett vereséget az idei kiírásban: februárban, hazai pályán a Soprontól kapott ki hosszabbítás után.

A 2015-ös bajnok USK Prahát irányító Hejkova - aki korábban Sopronban is edzősködött, s aki eddig ötször nyerte meg csapataival az Euroligát - azt mondta: januárban mély gödörben voltak, de sikerült kimászniuk belőle.

"Minden együttes évről évre jobb és jobb, arra pedig az idény előtt kevesen fogadtak volna, hogy mi itt leszünk a négy között. Nincsenek sztárjátékosaink, de egységesek vagyunk, és a végsőkig küzdünk egymásért. A pénteki mérkőzés 0-0-ról indul, tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, de nekimegyünk az oroszoknak" - jelentette ki Hejkova.

A tavalyi Final Fourhoz hasonlóan a Novomatic Aréna ezúttal is új belső terekkel várja a rajongókat. A főpálya és az Akadémiai Oktatóközpont terme közötti mobilfalat elbontották, és - a 2015-ös Eb-hez, illetve a 2018-as négyes döntőhöz hasonlóan - mobillelátót alakítottak ki a helyén. Ennek köszönhetően a csarnok befogadóképessége háromezer főre bővült.

A Novomatic Aréna nyugati oldalán, az 1-es számú szurkolói zónában a játékoké lesz a főszerep: 1500 négyzetméteren főként a fiatalok tölthetik el kellemesen az időt a mérkőzések előtt és között. A keleti oldalon a 2-es zónában többek között sörsátor várja majd a szurkolókat, a szuvenírboltban pedig egyedi FINAL4-os szurkolói pólók, hátizsákok, poszterek és további emléktárgyak vásárolhatók majd.

A helyre szóló napijegyek 10 ezer forintba kerülnek.

A pénteki elődöntőben 17 órától a Dinamo Kurszk az USK Prahával találkozik, majd 20 órakor a Sopron Basket a Jekatyerinburggal csap össze. A bronzmérkőzésre és a döntőre vasárnap kerül sor.

Magyarországon eddig kétszer került sor Euroliga Final Fourra: házigazdaként a MiZo Pécs 2004-ben bronzérmes lett, míg tavaly a Sopron ezüstérmesként végzett.
Forrás: MTI