Az Akadémia nem enged a Fidesz-kormánynak

Az MTA közgyűlése nagy többséggel úgy döntött, hogy az akadémia szervezetén belül szeretnék tartani a kutatóintézet-hálózatot - mondta Lovász László elnök hétfőn Budapesten. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter viszont azt mondta, hogy továbbra is az akadémián kívül képzelik el az intézethálózat működését.

 

A miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az MTA 191. közgyűlésén megjelent több mint 400 köztestületi tag 77 százaléka támogatta azt a javaslatot, hogy az intézethálózat továbbra is az MTA szervezetrendszeréhez tartozzon.

Lovász László hozzátette: a közgyűlés döntött egy új vezetési struktúra létrehozásáról is a kutatóintézet-hálózat élére, amelyet egy irányító testület alá rendelnének.

Palkovics László a közgyűlés által hozott határozatokat úgy értékelte: a kormány álláspontja nem változott, továbbra is az MTA-n kívül képzelik el az intézethálózat működését, így a hétfői közgyűlésen hozott döntések nagy része ennek nem felel meg, de az átalakítás részleteiről továbbra is tárgyalni fognak.
Forrás: MTI