Kevés magyar cseresznye lesz

A sok eső miatt 10 ezer tonnánál kevesebb cseresznye teremhet Magyarországon, így drágább is lehet, mint tavaly - mondta a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.

 

Hunyadi István hozzátette: már a virágzásnál lehetett számítani arra, hogy nem lesz olyan jó a termés, mint tavaly, de az elmúlt hetek esős időjárása még nagyobb terménycsökkenéshez vezet.

Mint elmondta, a cseresznye érzékeny a sok vízre, mivel felveszi azt, ezért a felülete elrepedezik és eladhatatlanná válik. Általában 10-12 ezer tonna cseresznye terem évente Magyarországon, a mostani termés várhatóan az alsóhatár körül mozog, de mivel hetek óta esik, nem lehet tudni, hogy mennyi lesz a végső, eladható mennyiség - magyarázta.

A termelők abban reménykednek, hogy talán a későn érő cseresznyének találnak piacot, de ez is az elkövetkezendő hetek időjárásától függ - fűzte hozzá.

Az igazgató kitért más gyümölcsök várható mennyiségére is, mint elmondta, a meggytermés a tavalyihoz képest nem lesz kevesebb és a gazdák őszibarackból is jó termést várnak.
Forrás: MTI