Nagy csatában kaptunk ki

A magyar női csapat nagy csatában, hosszabbítás után kikapott pénteken a csehektől a minszki Európa Játékok 3x3-as kosárlabdatornáján, a B csoport első fordulójában.

 

A négyfős együttes egyik tagja, Wéber Fruzsina megsérült, így a magyarok cserelehetőség nélkül, a Benke Sára, Böröndy Vivien, Jahni Zsófia összeállításban játsszák végig a viadalt.

A magyarok kezdtek jobban, 10-5-ös vezetésük után azonban kezdtek fáradni, az ellenfél ezt kihasználva előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette. A játékidő lejártakor 18-18-at mutatott az eredményjelző, így jöhetett a hosszabbítás, amelyben a magyarok hiába szereztek vezetést, végül a rivális egy büntetővel a maga javára fordította a mérkőzést.

"Sajnos csak hárman vagyunk, s az ellenfeleknek nyilván az a taktikája, hogy fárasztanak bennünket. Mi próbáltuk húzni a támadásokat, de aztán 10-5 után jött a fordulat, kezdtünk fizikailag és fejben is elfáradni, kaptunk kétpontos kosarakat is, és a végét is ők bírták jobban" - értékelt az MTI-nek Böröndy Vivien, aki 10 ponttal a válogatott legeredményesebbje volt.

Az együttes szombaton folytatja szereplését a Palova Arénában.

Eredmények:
B csoport:
Csehország-Magyarország 20-19 - hosszabbítás után
Németország-Románia 21-8

A női 3x3-as kosárlabdatornán 16 csapat küzd az érmekért. A válogatottakat négy csoportba sorsolták. A körmérkőzések után minden csoport első két helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe, majd elődöntő és döntő zárja a tornát.

A játékidő 10 perc. Az a csapat nyeri a mérkőzést, amelyik ezalatt eléri a 21 pontot, vagy a játékidő leteltével több pontja van ellenfelénél. Hosszabbítás esetén a második pontot szerző csapat győz.

A magyarok további csoportmérkőzései:
szombat:
10.25: Magyarország-Németország
12.15: Magyarország-Románia
A negyed- és elődöntőket, valamint a helyosztókat hétfőn rendezik.
Forrás: MTI