MSZP: nem történt béremelés az egészségügyben

Az Orbán-kormány ismét úgy emelt az egészségügyi dolgozók bérén, hogy a legtöbbjüknek a hónap végén ugyanannyi pénz kerül a számlájára, mint az emelés előtt - írja közleményében az MSZP.

 


 "Nem először alázzák meg őket így, hiszen 2017 decemberében is ugyanezt játszották el. A trükk, az átverés a régi, csak a korábbi illuzionistát Kásler Miklósra cserélték" - jegyzi meg a párt.

"A Fidesz csak a sajtóban tud fizetést emelni, mert a valóságban az orvosok és a szakdolgozók nagy részének semmi se jutott. Nem az anyagi helyzetükön akartak javítani, hanem csak a statisztikán. Az emelés papíron jól mutat, de a valóságban semmit sem ér pont, mint Kásler miniszter szava.

Persze azért Orbán nem mindenkivel bánik így, hiszen Kásler Miklós a miniszteri kinevezése után három hónappal 61%-os fizetésemelést kapott, nem csak papíron.

Az orvosoknak és a szakdolgozóknak erkölcsi és anyagi megbecsülésre van szükségük, ezért meg kell emelni az egészségügy költségvetését és tisztességes béreket kell biztosítani a dolgozóknak" - írja közleményében az MSZP.
Forrás: MTI