2024. március 29. - Auguszta

Szórakozni és segíteni

Március 1-én, azaz ma a Fonó Budai Zeneházban délután fél négytől egészen hajnali egyig tartó programsorozatot rendeznek jótékonysági céllal. Ifjú tehetségek, rockaBilly, kubai lányok, rockzene és motorok, mindez Csavajda Péter megsegítésére.
2008. március 1. szombat 13:58 - Pálfi Rita
Egy este, egy helyszín és sok zenei világ találkozása. A Fonóban (1116, Budapest
Sztregova u. 3.) ma délután, este és éjjel a zenéé, a táncé és a jótékonyságé a főszerep. A helyszín kiválasztása is mutatja a szervezők szándékát: a jótékony célt igyekeznek igényes és minél több stílusban alkotó zenekarokból összeválogatni. Igen széles kínálatot gyűjtöttek össze, hiszen a fellépők közt ott van a Partyzan együttes (Péter nagy kedvencei), akik „paraszt” rockzenével szórakoztatják a jelenlévőket, de lesznek latinosabb ritmusok kubai táncoslányoknak köszönhetően, ahogy a rockabilly műfaj rajongói sem maradnak zenekar nélkül. De a családosok számára is biztosítanak kikapcsolódási lehetőséget: őket és gyermekeiket sok szeretettel várja a Kolompos táncház. Az estét a Blöró és a Blues Company zárja. A rendezvény ideje alatt megtekinthetők Hérics Nándor festőművész zenészportréi. A motorral érkezők számára a parkolási lehetőség adott. Természetesen jelen lesz az Csavajda Peti is, akiről az este szól.

Amikor először hallottam Péterről nem kizárólag személyes története fogott meg, hanem az a tény is, hogy bár ő maga is segítségre szorul, ez nem akadályozza őt meg egy percig sem abban, hogy másoknak segítsen. Ráadásul bár az átlagemberhez képes nehéz helyzetben van, és olyanokon ment keresztül, amit az ellenségeinknek sem kívánnánk, vidám és kedves természete van. Egy 26 éves fiúról van szó, aki négy évvel ezelőtt súlyos balesetet szenvedett motorjával. Gerinc- és fejsérülése volt, élet és halál között lebegett. Majdnem egy évig tartották kórházban tüdőgyulladása is lett és különböző fertőzéseket is kapott.



Amikor hazaengedték hihetetlen lelkesedéssel vetette bele magát a tornázásba és az edzésbe, hogy újra lábra állhasson. Sajnos túlfeszítette a húrt, újra kórházba került: összeroppant a csigolyája. 2006-ban kelhetett ki először betegágyából. 2007-től már újra jár motoros találkozókra, tolókocsijával fedezi fel a világot, és keresi benne a helyét.

A tervezett program
15:30-17:00 Kornélkül (Fiatal rock-zenészek produkciója)
17:00-18:30 Partyzan (Rock-zene)
16:00-18:00 Kolompos Táncház (Gyermek műsor)
18:30-20:00 Kormorán Memory Band
20:00-21:00 Little Mike (Fiatal Rock-gitáros és vendégművészek előadása)
21:00-21:30 Latin Tánc show
21:30-23:15 Rockin' RockCats (RockaBilly)
23:15-00:30 Blöró és a Blues Company (Rock-zene)

A programok alatt megtekinthetőek Hérics Nándor festőművész zenészportréi.
Próbál tanácsokat adni, tapasztalatait és gondolatait megosztani fogyatékkal élő emberekkel. Egy ilyen történet után szinte hihetetlenül hangzik, hogy a főszereplő egy életvidám, optimista fiú legyen, de így igaz.

Barátai és családja mindent megtesznek azért, hogy Peti újra lábra állhasson, ennek érdekében szervezik a most szombati koncertsorozatot a Fonóban. Preszmayer Kata, az est egyik fő szervezője kiemelte, hogy mennyire rendkívül segítőkészek az emberek, és hogy nagyon összetartó társaságról van szó. Mindez óriási segítséget jelent egy ilyen küzdelemben.

A jótékonysági est célja, hogy anyagi és lelki segítséget nyújtsanak Petinek egy olyan műtéthez, ami valóra válthatja álmait, és újra lábra állhat. Ehhez körülbelül 3 millió forintra lenne szüksége, aminek előteremtésében természetesen ő is aktívan részt vesz. A jótékonysági rendezvénysorozatban az a legszebb, hogy úgy segíthetünk valaki, hogy közben jól érezzük magunkat, szórakozunk.



Erre lesz lehetősége a Kormorán zenekar rajongóinak, hiszen fellép a Kormorán Memory Band. Más csemege is vár a rockzene kedvelőire: zenél szombaton a Partyzan és a záróakkordokat a Blöró és a Blues Company tolmácsolja. Ifjú rockzenészek, tehetséges is csatlakoztak a Kornélkül és a Little Mike tagjainak személyében. Aki a latinos ritmusokat kedveli sem csalatkozik, hiszen lesznek kubai táncosok. A Kolompos Táncház gyermek műsorral kedveskedik. És akinek még ez sem lenne elég, az kimulathatja magát a Rockin’ Rock Cats jóvoltából, akik a hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rockaBilly stílus jeles képviselői.

Preszmayer Kata még azt is elárulta a jövőre nézve, hogy terveik közt szerepel augusztusban egy újabb jótékonysági rendezvény megszervezése, egy motoros találkozó, ez már Peti még aktívabb közreműködésével, egy halálos betegségben szenvedő lány megsegítésére.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását