A beszélgetést ott fejeztük be, hogy milyen lehetőségei vannak a fősodorban lévő véleményformáló elit ellenében szerveződő alternatív erőknek. Nézzük meg az érem másik oldalát: van-e arra lehetőség, hogy az elit magától kerüljön ki a legitimációs, politikai válságból?

A gát egyik oldala átszakadt a Jobbik megjelenésével. Értelemszerűen meg kell jelennie a pólusnak a túloldalon is, már csak azért is, hogy lefolyhasson egy tisztázó vita. A rendszeren belül állók a rendszeren kívül állókkal alapvetően más alapról vitatkoznak. S nem szabad elfeledni, hogy a magyar baloldalnak több tartaléka van az eddigi eszmetörténeti hagyatékából, mint a radikális jobboldalnak. Az azonban biztos, hogy akik a társadalmi, szociális esélyegyenlőségben hisznek, s egyenrangúnak tartják a nemzeti esélyegyenlőséggel, a nemzeti érdekek konzekvens képviseletével, azoktól elvárható, hogy ez az irányzat szellemileg is és szervezetileg is önállóan jelentkezzen.

Miért nem sarkallja változásra a jelenlegi politikai elitet a Jobbik, s várhatóan egy alternatív baloldali szervezet befutása?

Érdekes kérdés, ez engem is foglalkoztat. Az SZDSZ például egészen egyszerűen elfogyott, elfogyasztotta önmagát. Ez a szellemi-politikai irányzat ma is messze túlreprezentált, viszont teljesen tanácstalanok. A Jobbik ellen például nincs értelme az antifasiszta népfrontoknak, mert nem lehet bebizonyítani, hogy a Jobbik klasszikusan fasiszta párt.

Pedig nagyon próbálkoznak.

Persze, kivárják, hogy mi lesz a vége, hátha visszaszorul magától, mint Ausztriában Haiderék. Haiderék befutásának előzménye egy neoliberális hajsza volt, például Kurt Waldheimmel szemben, azonban válság nem volt. Magyarországon viszont válság van, s nem csak a neoliberális eszmevilág omlott össze, de az erre felépített reálgazdaság és osztályszerkezet. Óriási különbség.

Tehát azt jelenti, hogy az SZDSZ-nek csengettek?

Az SZDSZ önmagát semmisítette meg azzal, hogy a többséggel érzelmileg, logikailag, minden szempontból szembehelyezkedett, s öncélú kisebbségvédelemre rendezkedett be. A befolyása ugyanakkor hatalmas, van ezerféle egérút. Indulhat közös listán a neoliberális MSZP-vezetéssel, de Dávid Ibolyából Bokros Lajos és a háttérben álló agytröszt, a Political Capital létrehozhat egy új neoliberális pártképződményt, amit nevezhetünk akár úgy is, hogy "Új SZDSZ". Az MDF alapításában részt vettem, s azt bátran ki merem mondani az alapítók 99 százalékának nevében, hogy mi nem ezt akartuk.

A szocialista párt is érdekes, hiszen társadalmi problémák ellenére sincs változás.
A nyolcvanas évek végén az MSZP túlzottan ragaszkodott a pártvagyonhoz és az infrastruktúrához. Úgy váltak ki az MSZMP-ből, hogy – többségbe kerülve a tagságban és a vezetésben – a pártvagyon és az intézményi hálózat az ő kezükben maradt. Elvtelen kompromisszumot kötöttek, amiből csakis egy pragmatista pártkonglomerátum jött össze, platformok összetákolt, laza szövetségével.

Ez a pragmatista MSZP háttérbe szorította az egészséges, demokratikus szocializmusra, a polgári átalakulás, szabadság, demokrácia felé nyitott reformkörös erőket. A sokáig nyitott stílusbeli kérdések, előbb a chartás szövetség létrejöttében, majd végérvényesen a Bokros- és Suchman-féle program végrehajtásával dőltek el végérvényesen.

Ez még mindig nem jelentené azt, amit sokan éreznek, hogy a politikai elitből hiányoznia kell a racionalitásnak.

Ez politikai pragmatizmus. Másrészt pedig fokozatosan eljutottak a neoliberalizmus elveinek az elfogadásához, aminek a csúcspontja az volt, amikor Gyurcsány kijelentette, hogy a szocialista párt polgári párt. Addig csak TGM vádolta őket ezzel. A létező gyurcsányizmus eljutott odáig, hogy eszmei értelemben feladott minden korábbi előzményt, amit azután személyesen Gyurcsány meg is fogalmazott. A tettek még akkor is a neoliberalizmus irányába mutattak, ha a nagy átváltozó művész hetente mondott homlokegyenest ellent önmagának. Ti. attól függően, hogy a demososok írták-e a beszédét, vagy olyasvalakik, akik azért olvastak Bibót is. Az MSZP-s pártelit behódolt neki, s – tűzön-vízen át – támogatta, támogatja. Én meg is írtam, hogy a lemondása nélkül nem lehet elkezdeni a megújulást.

A szocialista párt regnáló vezetésében eszmeileg senki nem lát kiutat. Ha pedig gondolnak valamit, azt is a neoliberalizmus alapján fogalmazzák meg. A Bajnai-csomag, vagy a Reformszövetség – ami tkp. a tőke honi képviselete – elgondolásainál vegytisztább neoliberális gazdaságpolitikai, társadalompolitikai csomag ma Európában nem létezik. Ezek után csodálkoznak az általános elutasítottságon?

Említette, hogy a parlamenti pártok különböző mértékben magukévá teszik a neoliberális eszmeiséget, akkor az ellenzéket a kormánytól ez a mérték különbözteti meg?

Van két alapkérdés: a nemzeti kérdéshez, nemzeti léthez való viszony, valamint a szociális kérdések. Nagyon lényeges, hogy Magyarországon a szociális és nemzeti kérdés nem csak az elvek, érzelmek és stratégiák szintjén kötődik össze, hanem demográfiai katasztrófa is összeköti. Jelesül abba az értelemben, hogy megmaradunk-e? Ez sorskérdés. Az ENSZ szakosított szerveinek előrejelzései szerint 2050-re 5 millió magyar lesz átlagban 65 éves, s ezek a mutatók nem javulnak, hanem romlanak. Mindezen túl egy 1 milliós kisebbség produkálja az általános iskolák alsóbb osztályainak körülbelül közel 50 százalékát. A cigányságról van szó. Erről – a korrekt beszéd értelmében – Magyarországon értelmes vitát nem lehetett folytatni az elmúlt 10-15 évben. Miközben a problémák csak halmozódnak.

A népességfogyásról 2005-ben nagy nehezen közölték egy cikkemet a Népszabadságban, amelyben azt írtam, hogy az elmúlt 30 évben a Magyarországon született magyarok száma 10,4 millióról 8,8 millióra csökkent. 30 éve körülbelül 300 ezren vallották magukat romának. Most nagyjából ott tartunk, hogy ez a kisebbség megsokszorozódott egy emberöltő alatt. Lassan a milliót közelíti a számuk, s sokan jöttek határon túli magyarok, akiket úgy érzem, kutya kötelességünk befogadni. Ebben a helyzetben a Magyarországon született magyarok száma 8,8 millió. A magyarság aránya csak azért nem esett vissza jobban, mert a határon túli magyarság – minden bürokratikus akadály ellenére – több százezres létszámmal vándorolt be az elmúlt húsz-huszonöt évben.

Ha a folyamatok így folytatódnak, mi lesz? Így is súlyos az etnikai konfliktus cigány és nem cigány között, amelyet sokak szerint még csak nem is a cigányok generálnak, hanem nagy részben a politika.

Egy végtelenül képmutató politika, amelyik az ország lakosságának számszerű többségét nem tudja foglalkoztatni. Ezen belül a cigányok helyzete még rosszabb. A romák 90 százaléka valamilyen formában munkanélküli, vagy nyilvántartottként, vagy a szociális segély rendszerén belül. Emberhez méltó körülményeket ez a velejéig képmutató rendszer senkinek nem tud biztosítani. Ugyanakkor a marginalizálódottakat óhatatlanul arra hangolja, hogy nemcsak nem lehet, hanem egyenest nem szükséges dolgozni, s majdnem nyíltan hangolja őket a magyarok ellen.