A harang

A kizárólag Kínában alkalmazott kínzási és kivégzési módszer minden bizonnyal egyedülálló abból a szempontból, hogy nem tudunk más olyan technikáról, ahol anélkül bánnának el az áldozattal, hogy akár egy ujjal is hozzáérnének. Nem tudjuk, hogy vajon milyen felfedezés, tapasztalat vezetett el a félelmetes eszköz kialakulásához, de tény, hogy i. e. 1200 környékén már bőszen „harangoztak” a távol-keleti tartományban.

Az eljárás során az elítéltet beleültették a harangba, majd a hóhér és segédje általában kelet-nyugati irányban elhelyezkedve az ítéletnek megfelelő számú ütést mértek a harangtestre.

Túl azon, hogy az eljárás végeztével a bűnös elkerülhetetlenül megsüketült, elég nagy esélye volt, hogy túl sem élte a kolompolást. A hallás elvesztése volt ugyanis a kisebbik rossz: az intenzív hanghullámok maradandó idegrendszeri károsodást is okoztak, és gyakran megesett, hogy az áldozat agóniája közepette elharapta nyelvét, és kínjában szétmarcangolta tulajdon arcát.

Kerékbetörés

Az egyik legkegyetlenebb kivégzési módozat hosszú évszázadokig őrizte vezető helyét a legnépszerűbb nyilvános kivégzések között. Látványos volt és halálos – mi kell még? Elsősorban a középkorban örvendett nagy népszerűségnek, de még az újkorban is előszeretettel alkalmazták a renitensek életre szóló megregulázására.

A meztelenre vetkőztetett áldozatot erősen a talajhoz kötözték, majd a tagbaszakadt hóhérnak nem volt más dolga, mint hogy egy előre odakészített kocsikereket alaposan hozzávágjon, ahányszor csak kellett.

Természetesen lehetőleg ügyelve arra, hogy a haláltusa a lehető legtovább húzódjon. A procedúra végeztével az egykori ember leginkább egy alaktalan húsmasszára hasonlított.

Madzagnyeletés

Véleményem szerint ebben a páratlanul gusztustalan módszerben kulminálódik mindaz az emberi perverzitás, ami cikkünk alapanyagául szolgál. Hogy úgy mondjam, a bizarréria csimborasszója, olyannyira, hogy még szövegszerkesztő-programom szótárába sem voltam hajlandó felvenni a „madzagnyeletés” szót; inkább legyen csak pirossal aláhúzva, úgysem szándékozom sokszor leírni.

Gazdagabb fantáziájú olvasóink bizonyára már ki is találták, miből áll voltaképpen az eljárás. A szerencsétlen áldozatot a tulajdonképpeni szertartás megkezdése előtt legalább egy hétig koplaltatták – a szigorú diéta alatt csak vizet ihatott. Az idő elérkeztével aztán egy faggyúval vastagon bekent rudat nyomtak fel a végbelébe, és szintén faggyút nyelettek le vele. Ezután egy rendkívül nagy teherbírású fonalat etettek meg az áldozattal, aki – hiába is tiltakozott – idővel kénytelen volt lenyelni a madzagot. Ami pedig bemegy, az ugye ki is jön egyszer… Az áldozatot ezután fejjel lefelé fellógatták, és a kínzómesterek a többit nyugodtan a gravitációra bízhatták…