A pártok egyik legsúlyosabb kérdése a tőke. Rengeteg kell egy országos párt működéséhez, mégsem akar egyik párt sem valaki(k)nek a lekötelezettje lenni. A Jobbik hogyan oldja ezt meg? Adományokból, vagy van valamilyen nagyobb támogatói kör?

Nagyobb támogatóink nincsenek - legalábbis milliárdosok biztos, hála Istennek. Aki Magyarországon milliárdos, az már nekem nagyon gyanús. Vannak olyan vállalkozók, akik kisebb összegekkel támogatnak akár minket, akár az egyik rendezvényünk létrejöttét, de nagyon sok kisebb támogatónk is van, akik akár néhány száz forinttal segítik a pártot.

Ráadásul rengeteg társadalmi munkás segítségére számíthatunk, akik nem pénzért dolgoznak, hanem például a saját pénzükből tankolják meg az autójukat, hogy segíthessenek a Jobbiknak, vagy elmenjenek plakátolni. Nekünk jóval kevesebbe kerül egy rendezvény megszervezése, mint más parlamenti pártoknak, mert a fellépőknek egy forintot nem kell adnunk, mindenki a szíve miatt vesz részt. A másik bevételi forrásunk pedig az állami támogatás, amit még 2006-ban nyerünk el a MIÉP-pel közösen, az említett kényszerházassággal.

A jövőben is ezekre a forrásokra kívánunk alapozni. Kampányunk az országgyűlési választásokon sem lesz nagy költségvetésű, de ennek ellenére hozni fogja a kellő, elvárt színvonalat.



Mennyire működik együtt a párt más pártokkal olyan ügyekben, amik beleférnek a Jobbik irányvonalába? Gondolok itt például az LMP környezetvédelmi vagy antikorrupciós akcióira, vagy Seres Mária népszavazási kezdeményezéseire...

Nehéz kérdés, mivel az elmúlt húsz évben nem kaptunk impulzusokat politikai együttműködésre és én magam is úgy érzem, hogy nagyon kevés olyan politikai szervezet van, akivel jó szívvel együtt tudnék működni. Ha Magyarország egy erős demokrácia lenne, akkor biztos lehetnék abban, hogy minden politikai erő ennek az országnak az érdekeit képviseli - és akkor nyugodtabban működnék együtt más pártokkal. De így aggodalmaim és félelmeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi pártok mögött nem az ország érdekeit néző, idegen erők állnak.

Bármennyire szimpatikus is az LMP által hangoztatott a zöld gondolat - amellyel kapcsolatban a Jobbik is sokkal érzékenyebb kíván lenni, mint ahogy az a jobboldali pártoktól eddig megszokható volt -, és bármennyire is szimpatikusak Seres Mária kérdései, az együttműködési lehetőségeket alaposan meg kell fontolni. Főleg, mivel az LMP az SZDSZ utódpártja, tehát ugyanazokat a neoliberális eszméket vallja, csak zöld köntösben.

Bár a párt Budaházy Györggyel és Toroczkai Lászlóval is szövetséget kötött, vajon minden megnyilvánulásukkal egyet is ért? Gondolok itt arra, hogy például ön az egyik interjúban csak a melegfelvonulás kivitelezése ellen emelt szót, míg Toroczkai a melegek kiirtására tett javaslatot...

Egy demokráciának az a lényege, hogy bizonyos kérdésekről különféle álláspontokat lehet megfogalmazni - sőt, egy-egy álláspontot különböző vérmérséklet illetve árnyalat fényében is be lehet megmutatni. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vagy Budaházy György bizonyos kérdésekben sokkal radikálisabb álláspontot fogalmaz meg, mint a Jobbik, de ehhez mindenkinek megvan a joga.

Hozzáteszem, a melegfelvonulással kapcsolatban az alapvető véleményünk nem különbözik: vagyis ennek, így Magyarországon nincs helye. Ez egy aberrált, beteges, neoliberális provokáció, amelyet a társadalom iránt felelősséget viselő homoszexuálisok is elutasítanak. Az, ha valaki homoszexuális, az ő magánügye.

Mit vár a Jobbik parlamenti munkájától? Képesek lesznek, illetve akarnak-e új színt hozni a Tisztelt Ház életébe, vagy önökkel is nagyrészt olyan unalmasak lesznek a bent történtek, mint eddig?

Egy egészen más hozzáállása lesz a Jobbiknak a parlamenti munkához, és szeretnénk, ha a Parlament újra a nemzet temploma lenne, és nem a politikai bűnözők találkozóhelye. Az biztos, hogy a Jobbik parlamentbe jutása nagyon komolyan fel fogja forgatni az ottani állóvizet - így nem tartom azt sem elképzelhetetlennek, hogy a parlamenti közvetítések nézettségi indexe hatalmas ugrást fog produkálni. De nekünk nem kell rózsaszín tangát húzni, csak hogy odafigyeljenek ránk. A szavaink és a tetteink bőven elegek lesznek.

Nem botrányhősnek megyünk, hanem azért, hogy ezt a „mutyi húsz évet” lezárjuk. Hogy az elefántcsonttoronyban ülő politikusok végre szembesüljenek azzal, hogy hová juttatták ezt az országot. Hogy mindenki elé odategyük a tükröt, legyen az akár szegfű, akár narancs. Mert a szegfű már elhervadt, a narancs meg rohad.