Elefántcsontpart

Az egykor afrikai mintaállamnak tekintett Elefántcsontpart 2002-ben sodródott polgárháborúba, ami csak 2007-végére csillapodott. Az okok hasonlóak, mint Afrika más államaiban: az északi muszlim kisebbséget és a bevándorlókat elnyomta Laurent Gbagbo elnök diktatúrája, amit az etnikai ellentétek csak tovább szítottak. A majd hét évig tartó polgárháború - amelybe belekeveredett a francia légierő és a NATO is - döntetlennel zárult: északon Új Erők gyakorolták a hatalmat, délen Gbagbo uralkodott, míg a képzeletbeli határvonalon a Francia Idegenlégió tagjai a NATO békefenntartóival karöltve próbálták szavatolni a civilek életét - mindkét oldallal harcba keveredve.

A belháború csak 2007-ben hagyott alább, amikor egy ENSZ-közvetítéssel kicsikart békeszerződés értelmében az északiak vezére, Guillaume Sorot ült miniszterelnöki bársonyszékbe - így 2008 júliusára lehetett kitűzni az első demokratikus választások időpontját. Csakhogy a helyzet korántsem volt stabil, így a választásokat folyamatosan csúsztatták, egészen a mai napig. Azonban az se biztos, hogy végül ma megtartják, és nem csúszik minden tovább: fiatal bandák már hetek óta támadják a szavazópontokat, az ENSZ-nek is kétségei vannak és az emberek is egyre nyugtalanabbak. Azonban mások szerint a választás véget vethetne végre ennek a „se nem háború, se nem béke” korszaknak - valamelyik irányba.

Az országnak a békére igen nagy szüksége lenne, ugyanis gazdasága romokban hever, Északon pedig az alapvető ellátások - egészségügy, oktatás - nagy része is szünetel.
Ráadásul Elefántcsontpart a világ legnagyobb kakaóbab-exportőre volt egykor, így a nemzetközi piac is várja a megújulást. A befutók közül esélyesnek egyedül a jelenlegi elnököt és a miniszterelnököt tartják, ami azt jelenti, hogy bármilyen eredmény újabb polgárháborúhoz vezethet.

Egyenlítői Guinea

Az apró, ám nyersanyag-készletekből - főleg gáz és olaj - remekül ellátott országban az elnökválasztás csupán formalitás, mivel az ellenzék legnagyobb kunsztja évről évre az, hogy bojkottálja a választást. Ugyanis az országot 1979 óta teljhatalommal vezető Teodoro Obiang Nguema Mbasogo elnök és családja vasmarokkal és terrorral tart rendet, így veresége kizárt. A választásokat is csak azért tartják, hogy a demokratikus látszatot fenntartsák, bár már mindenki tudja, hogy itt demokráciáról szó sincs. Ezt támasztja alá a Trasnparency International jelentése is, amely szerint a világ egyik legkorruptabb országáról van szó - és aminek egyenes, Afrikai következménye, hogy az ország hiába számít viszonylag gazdagnak, a nép nagy része mélyszegénységben tengődik.

Honduras

Ma Hondurasban nem csak elnököt választanak, hanem törvényhozói és helyhatósági választásokat is tartanak egyben, ám a legnagyobb jelentősége mégis az elnökválasztásnak van. Történt ugyanis, hogy Manuel Zelaya elnök hatalomban maradása érdekében népszavazásra akarta bocsájtani az elnök újraválasztásának kérdését, amit az ország alkotmánya szigorúan tilt. Ezt az ország vezetői annyira visszásnak ítélték, hogy katonai puccsal elmozdították a helyéről, és Roberto Micheletti ideiglenes kormánya vette át az irányítást. A két államfő kölcsönösen nem ismerte el egymás legitimitását, és ebben az USA egyébként hathatós diplomáciai nyomására sem voltak képesek megegyezni, így a világ egyes országai is eltérően vélekednek afelől, hogy most ki is a legitim államfő.

Annyiban azért sikerült „megegyezniük”, hogy a Kongresszus fog dönteni arról, hogy Zelaya marad-e elnök az új elnök januári hivatalba lépéséig, vagy sem. Csakhogy két bökkenő is van: egyrészt a kongresszus volt az, aki Zelaya kiebrudalásáról döntött, másrészt a kongresszus döntésének időpontja végül december másodikán lesz, vagyis  három nappal az elnökválasztás után. Zelaya szerint bárkit is választanak meg elnöknek, az nem lesz legitim - ezt a véleményt pár ország is osztja - és a szavazások bojkottálására szólította fel a híveit. Eközben Michletti kijelentette egy hétig való távolmaradását a politikától, hogy ne befolyásolja az embereket (egyikőjük neve sem szerepel a jelöltek listáján). A legesélyesebb jelölt a konzervatív Porfirio Lobo, azonban nem tudni, hogy megválasztása egyáltalán érvényes lesz-e. A választások során leginkább az fog eldőlni, hogy van-e esély a majdnem polgárháborúig fajuló helyzet megoldására, vagy sem.

Uruguay

Uruguayban ma „csupán” második fordulót tartanak, amelyben a 74 éve korábbi gerilla José Mujica és konzervatív kihívója, Luis Alberto Lacalle mérkőzik meg. Azonban José győzelme biztosra vehető: az első fordulóban mindössze 2,5 százalék hiányzott ahhoz, hogy megszerezze az abszolút többséget, míg Lacalle csupán a szavazatok 28,5 százalékát kapta. Mujica politikája nem fog új színt hozni az ország életébe - ami az erőteljesen baloldali lakosságnak tökéletesen meg is felel.

Az első fordulóval együtt itt is volt parlamenti választás, sőt népszavazás is. A választók abban dönthettek, hogy eltöröljék-e az 1973-1985 közötti katonai diktatúra jogsértéseinek elkövetőire vonatkozó elévülési törvényt, és megadják-e a külföldön élő uruguayiak számára a választójogot, de mindkét kezdeményezés sikertelenül zárult.