2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Tarlós Istvánt, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjét egy teljesen más oldaláról ismerhetjük meg. Megtudtuk, hogy mi a kedvenc együttese, milyen koncerten volt utoljára, valamint hogy oroszóra helyett zenét hallgatott és cigarettázott.
2010. augusztus 10. kedd 07:59 - Győry S. József
Úgy hallottuk, hogy nagyon kedveli a rockzenét. Melyik együtteseket szokta hallgatni?

A repertoár valójában igen széles. Elsősorban a hatvanas évek zenéjén nőttem fel, így a Rolling Stonest, Beatlest, Kingset, Animalst hallgatom tudatosan. A margitszigeti nagyszállóban talán egy hónapja találkoztam Eric Burdonnel, a Animals énekesével, akivel óriási élmény volt beszélgetnem.

A második hullámos zenéket is szeretem, ilyen a Led Zeppelin és a Pink Floyd, vagy éppen a Dire Straits. A nyolcvanas évek végéről, kilencvenes évek elejéről is szeretem Bon Jovit, vagy a Guns N’ Rosest. Persze nagyon hosszú lenne a lista, ha az összes, általam kedvelt együttest fel kellene sorolnom.

A Rolling Stones hamarosan feloszlik, abbahagyják a zenélést, legalábbis az utolsó hírek szerint. Erről mi a véleménye?


Mick Jagger július 26-án ünnepelte a 67. születésnapját, Keith Richards december 18-án éri el ezt a kort, éppen ezért - különösen az utóbbi fizikai állapotát figyelembe véve - nem lenne meglepetés, bár korábban is nagyon sokat lehetett hallani a feloszlásról. 1962 óta eltelt negyvennyolc év, mégis együtt van ez az utánozhatatlan banda. Magyarán egyáltalán nem vagyok biztos a feloszlásukban. Ezek az emberek elszakíthatatlanok egymástól - még az 1993-ban kivált Bill Wymant is ideértem - a feloszlásuk tehát formális, „papírízű” lenne.

Zene mellett
1989-ben belépett a SZDSZ-be, Óbudán többször is ügyvivőnek választották és 1990-ben az SZDSZ és a FIDESZ közös jelöltjeként Óbuda-Békásmegyer polgármestere lett.1994 nyarán - gondolkodási és értékrendi különbségek miatt - kilépett az SZDSZ-ből, mivel nem tartotta elfogadhatónak az SZDSZ politikájának változását. Azóta is párton kívüli közéleti személyiség.

Függetlenként és a polgári pártok támogatása mellett Budapest III. kerületében 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben is újraválasztották. A 2006-os önkormányzati választásokon a Fidesz, a KDNP és több civil szervezet által szerződésbe szabályozott módon, a Jobbik és további civil szervezetek által szóban, ellentételezettség kötelezettség nélkül támogatott független főpolgármester-jelölt volt. A budapesti főpolgármester-választáson 1,7%-kal maradt el a győzelemtől. A főpolgármester-választáson több szavazatot szerzett, mint az őt támogató pártszövetség. Demszky Gábort még senki nem szorította meg ennyire, annak ellenére, hogy az MSZP-nek is Demszky volt a jelöltje, továbbá az MDF is indított egy főpolgármester-jelöltet. 2007-2008-ban a Fidesz-KDNP kezdeményezte „szociális népszavazás 2008” kampányfőnöke volt, melyet sikerre vezetett.A 2010-es országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP budapesti területi listájáról nyert mandátumot.2010. június 26-án a Fidesz budapesti választmánya Tarlós Istvánt javasolta a párt főpolgármester-jelöltjének.
Ennek a négy embernek a zene az életformája, néhány koncert erejéig akár hetven éven túl is összeállhatnak. Egy korszakot nem szerettem tőlük, ez pedig az úgynevezett pszichedelikus korszak volt, bár szerencsére ez nem tartott sokáig...

Nyilván hazai együtteseket is hallgat. Ismeri a „Pokolgépet” vagy az „Ossian” együttest?


Ismerem a nevüket, de be kell vallanom, ez nem az én világom. Magyar együttesek közül az Illést kedvelem a leginkább, de a korábbi időkből az elsőszámú kedvencem a Liversing együttes volt, Turi Árpi, Szendrődi Zsolt, a korán elhunyt Szabó Lajos, Rónai Zsombor és a basszusgitáros Varga Laci felállásban.

Mi tetszett meg Önnek a rockzenében?

A fiatalabb korosztálynak nyilván mást jelent a rockzene mint nekem. De az a véleményem, hogy a mai napig a Stones és a Beatles alapjain nyugszik ez a műfaj. A változás, fejlődés természetesen az élet rendje, nálam sem állt meg az idő, de abban a 63-64-es időszakban, amikor az 1956-os forradalom utáni politikai megszorítás kicsit lazult, hatalmas változás következett be nem csak a zenében, hanem az életszemléletben is.

Ebben az időben jelent meg a miniszoknya is... de hogy maradjunk a zenénél, létezett egy nagyon rövid twist korszak, amivel egy időben és előtte is a híres gitárzenekarok - amilyen a Shadows és a Tornados volt – három gitár, dob, ének felállással léptek színpadra. A Rolling Stones és a Beatles ezt a hangzásvilágot fejlesztette tovább.

Bár nagyon szerettem a Beatlest is, de a Rolling Stones volt a nagy kedvencem, főként az első felállásában Brian Jonessal 1969-ig, valamint Mick Taylorral, 1974-ig. Ez a korszak nagyon érdekelt. A Ron Woodsos felállás azonban már kevésbé, talán összefügg a dolog azzal, hogy 1973-ban megnősültem majd jöttek a gyerekek: kevésbé tudtam emiatt követni az eseményeket, de azért pár éve amikor hazánkban járt az együttes, a fiammal kilátogattam a koncertjükre.

Kit tart a legnagyobb egyéniségnek a rockzene világában?

Számomra Mick Jagger és Paul McCartney a legnagyobb egyéniség. Mint említettem, mind a két együttest nagyon szeretem, de ha ki kellene emelnem közülük valakit, akkor az McCartney: számomra ő a legnagyobb egyéniség.

A rockzenében melyik a kedvenc száma?

Nehéz erre válaszolni, ez olyan, mintha a kedvenc ételéről kérdezne valakit. Egyet nagyon nehéz kiemelni, ezért több számot neveznék meg. Hetekig éjjel-nappal a fülemben csengett a Rolling Stones „It’s all over now” című száma, aztán megemlíteném a „Last time-ot” és a „Go on Home Girl-t”. A Beatlestől nem is tudom mit emeljek ki, talán a „Love Me Do”, az első kislemez jut eszembe.

Nagyon nehéz a döntés, huszonhárom Beatles és harminchárom Rolling Stones cédém van, a hatvanas-hetvenes évek rockzenéjéből, megközelítőleg további négyszáz album van a birtokomban. Éppen ezért háromszáz méterről, két taktusból felismerem a kor számottevő együtteseinek a dalait.

Mi volt az első lemeze, kazettája, amit megvásárolt?


A hatvanas évek végén lehetett először hozzájutni a Beatles, a Stones vagy egyéb lemezekhez: az első bakelitlemez, amit a kezemben fogtam, egy Kings nagylemez volt. Bár ez nem az én tulajdonomat képezte, a saját első albumom, amit megvásároltam, az a Beatles „Run for your life” című nagylemeze volt.

Korábban a Szabad Európa Rádió rövidhullámain hallgattam a Tinédzser partit és a Délutáni Randevút. Később megjelent Komjáti György fiatalokhoz szóló műsora, ami azért nem érte el a Szabad Európa színvonalát. Amikor igazán lehetett külföldi lemezeket kapni, akkor már régen, kívülről fújtuk az összes dalt.

Említettem a Liversing együttest. Varga Laci és Homonnay Zsombor is az Árpád Gimnáziumba járt, ahogyan én. Emlékszem, hogy az akkori Cserepesi utcán mentünk le a Fóka telepre a Dunához fürdeni és dohányozni... oroszóra helyett.

Élt egy barátunk a Lajos utcában, akinek lebontották a házát. Neki volt először négysávos magnója, az imént említett rádiókból recsegve-ropogva felvette a jobbnál jobb dalokat, amelyek szövegét néhány osztálytársunk megpróbálta lefordítani. Nálunk ekkor még roppant szegényes volt az angoltudás, ráadásul latin osztályba jártunk. Elképesztő változatok láttak napvilágot, de a zene kárpótolt minket a szöveg hiányáért.

Az első szám, aminek pontosan megismertem a szövegét, az a Rolling Stones „Little Red Rooster” , vagyis a Kis vörös kiskakas című dala volt. A mai politikában is szívesen idézem fel a tanulságát, vagyis hogy az embernek minden esetben meg kell gondolnia, hogy mit és hogyan mond: „kis vörös kakas vagyok, ha hülye lennék, egész nap kukorékolnék.„

Önnek volt valaha együttese?

Nem zenéltem együttesben, de gitározgattam és néhány dal akkordkíséretét elég jól el tudtam játszani. Barta Tamás egy kiváló gitáros volt, aki a Hungáriában, később pedig az LGT-ben játszott, sajnos a nyolcvanas évek elején tévedésből lelőtték egy drogdíler helyett. Tamás az Árpád Gimnáziummal egy épületben lévő Bláthy technikumba járt, igen jól ismertem: ő tanítgatott gitározni. Persze nem ez volt a lényeg, abban az időben a fiúk harminc-negyven százaléka próbált gitáron játszani. Ha valamelyik hangszert ki kellene emelnem, a basszusgitárt és a zongorát tudnám, ezek voltak a kedvenc hangszereim.

Nyilván járt koncertekre is.

Liversing koncertekre a Lajos utcába, később a Danubiába igen sokat jártam, csak úgy, mint Illésre. Egyetemista koromban én szerveztem a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Házban az Illés Klubot, de egyszer-kétszer voltam Atlasz koncerten is.

Erről jut eszembe, múlt héten szombaton meghívtak egy összejövetelre. Az eredeti Atlasz együttes szóló és basszusgitárosa, Turi Árpád a Liversing énekese is meghívott volt. Akkori filmfelvételeket nézegettünk, játszottuk a régi zenéket, felidéztük a régi emlékeket.

Kilátogat a Sziget Fesztiválra?

Sajnos idén nem áll módomban, mivel külföldön tartózkodom, de amint hazatértem, kinézek a Hajógyári Szigetre.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

balogGY
2010. augusztus 10. 11:36
nem rossz az arc
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását