2024. április 18. - Andrea, Ilma

A Kutatás Ünnepe

Szeptember 18-19-én a Práterben rendezik meg a Kutatás Ünnepét Bécsben. Ötven kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cég és egyetem mutatkozik be, az Óriáskerék gondolái pedig előadótermekké avanzsálnak.
2010. augusztus 18. szerda 10:40 - HírExtra
Harmadik alkalommal rendezik meg az osztrák fővárosban a Kutatás Ünnepét, a Forschungsfest-et, amelynek célja, hogy közelebb hozza a városlakókhoz a K+F-et, és kedvet csináljon hozzá a fiataloknak.

A kétnapos rendezvénynek idén a bécsi Práterben található Kaiserwiese és az Óriáskerék ad otthont, hiszen az osztrák főváros egyik elválaszthatatlan jelképének története szorosan összefügg a tudománnyal. 1873-ban a Práterben rendezték meg az 5. Világkiállítást, a századfordulón pedig hagyományosan itt mutatták be a nagyközönségnek a technikai újításokat. 1895-ben itt nyitották meg Bécs első moziját, az 1897-ben megépített Óráskerék pedig maga is technikai csúcsteljesítménynek számított.

A szeptember 18-19-én megrendezett Forschungsfest keretében ötven kisebb-nagyobb bécsi cég, projekt és egyetem mutatkozik be, köztük a Liquifer építésziroda, amely a NASA-nak szállít űrbútorokat, a víztakarékos öntözőrendszereket készítő Hydrip vagy a 3Ds interaktív szimulációkat készítő Zkoor. A rendezvény mottója: „Bécs, az én városom 2020-ban“.

A Kutatás Ünnepe alkalmából előadótermekké avanzsálnak az Óriáskerék gondolái, ahol negyven bécsi kutató tart félórás előadásokat. Ezek tematikája az élet eredetétől, a kozmikus sugárzás felhasználási területein át a rádiumkutatás történetéig széles spektrumot ölel fel. Egyaránt szó lesz az allergiáról mint civilizációs betegségről, a gyógyszerrezisztenciáról, a klinikai agykutatás újdonságairól, környezetvédelemről és a vasfüggönyről. A kíváncsiak azt is megtudhatják, miért nem nőnek a fák az égig.

A „nagyok“ mellett 3-4. osztályosok találmányait is kiállítják, akik a rendezvény szervezője, a ZIT által megtartott workshopok keretében engedhetnek szabad utat fantáziájuknak. A leleményes gyerekek a kutatók szerepébe bújva maguk fejleszthetik ki a jövő termékeit.

Bécs technológiaügynöksége, a ZIT 2008 óta rendezi meg a Forschungsfestet - mindig más helyszínen. Az első rendezvénynek a Bécsi Városháza adott otthont, ekkor 20 ezren voltak kíváncsiak a legújabb fejlesztésekre. Tavaly az Ünnep ment el a látogatókhoz: három bevásárlóközpontban prezentálták az innovációkat.

Idén augusztus közepe óta alacsonypadlós kutatóvillamosok járják Bécs tíz kerületét, hogy felhívják a lakosság figyelmét a rendezvényre. Az utastérben található képernyők érdekes információkat nyújtanak az osztrák fővárosban zajló K+F-ről.
Forrás: Compress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását