2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Pesszimizmusban utolértük a Nyugatot

A feltörekvő országok lakói sokkal bizakodóbbak a gazdasági kibontakozást illetően, mint a fejlettebb államok polgárai.
2011. január 21. péntek 14:34 - HírExtra
Ez derül ki az Ipsos közvélemény-kutató intézet felméréséből, amit a január 26-30. között Davosban tartandó világgazdasági fórumra készített.

Az összeállítás szerint a brazilok bíznak a legjobban abban, hogy gazdaságuk fél év múlva jobb állapotban lesz, mint most: a megkérdezettek 78 százaléka véli így. Ugyanez az arány mindössze 4 százalék Franciaországban - a legalacsonyabb a felmért 24 országban. Magyarország is a sereghajtók között van Japánnal és Nagy-Britanniával egyetemben.Brazília mögött a második helyen India áll, 61 százalékkal, majd Szaúd-Arábia és Kína következik, 47 és 44 százalékkal.

Európában pillanatnyilag Németország a legoptimistább, itt a megkérdezettek 27 százaléka bízik abban, hogy a gazdaság tovább erősödik a következő fél évben.

Az egyes országcsoportok szerint Latin-Amerika a legderűlátóbb 52 százalékkal, a következő 50 százalékkal a Brazília, Oroszország, India, Kína alkotta BRIC csoport, 32 százalék az optimisták aránya a Közel-Keleten és Afrikában, Európa 16 százalékkal a sor végén kullog.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását