2024. április 18. - Andrea, Ilma

Lazíthatnak a kutatók

Korszerű környezettel, 36 vendégszobával, közösségi helyiségekkel, könyvtárral, konferenciateremmel és parkosított kerttel várja a határon túli magyar kutatókat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) budapesti Domus Hungarica vendégházának 50 millió forintból felújított épülete.
2014. január 16. csütörtök 07:01 - HírExtra
Pálinkás József, az MTA elnöke a szerdai megnyitón hangsúlyozta: az Abonyi utcai ház azoknak a határon túli magyar kutatóknak nyújt otthont és lehetőséget, akik Magyarországon kívánnak magyar nyelvű és tárgyú tudományos munkát végezni.

Az elnök egyben azt is bejelentette, hogy a magyar kutatók közötti kapcsolatok erősítését szolgáló Domus Hungarica ösztöndíjprogram éves 130 millió forintos támogatását az MTA 2014-től 150 millió forintra emeli.

Az Abonyi utca 10. szám alatti épület 2011-ben került az Akadémia tulajdonába. A leromlott állapotú ingatlan korszerűsítésére és felújítására az MTA 2013-ban 250 millió forintot költött. Ebből az összegből az építészeti és gépészeti munkák elvégzése mellett a vendégszobák, a recepció, a tető és a homlokzat is megújult, a helyiségekbe új bútorok kerültek.

Pálinkás József felidézte, hogy a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB) 1996 óta dolgozik a magyar tudományosság határokon átnyúló összekapcsolásán, és 2009 óta a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény is az intézmény közfeladatává tette a határon túli tudományosság támogatását.

"Ez a mai ünnepélyes átadás, a felújított vendégház birtokbavétele ígéretes hazaérkezés. Fontos lépés abban a folyamatban, amely a határon túli magyar kutatók és a külhoni magyar kutatások ösztönzését és integrálását erősíti" - mutatott rá az MTA elnöke.

Pálinkás József arról is beszélt, hogy az Akadémia 2012-ben megvalósult intézményi megújításának keretében egyebek mellett csökkentette a határon túli programok és a támogatási keretek adminisztrációjára fordított költségeket, hogy minél több forrás maradjon a tényleges kutatásokra. Emellett megújultak a határon túli magyar tudományosság program szakmai javaslattevő és döntéshozó testületei, és kialakították a programokban részt vevő bizottságok és kuratóriumok egységes rendszerét.

2012 tavaszától a külső köztestületi tagok számára is elérhetővé vált az MTA integrált testületi adatbázisa, az Akadémiai Adattár is, amelyen keresztül a jelentkezők kérhetik felvételüket a köztestületbe, valamint megalakult az adattárra épülő, Domus pályázatok elektronikus rendszere.
"Az MTA megújított Domus Hungarica vendégháza is egy új lehetőség. Nemcsak szállást, hanem a magyar tudomány fontos terét adjuk ma át" - fogalmazott Pálinkás József.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását