2024. március 29. - Auguszta

Kik is gazdálkodnak Magyarországon?

Magyarország 6 millió hektáros termőterületéből 4,5 millió hektár a mezőgazdasági terület, amelynek a 60 százalékát az egyéni gazdaságok használják - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vidékfejlesztési, mezőgazdasági és környezeti statisztikai főosztályának szakmai tanácsadója az M1 aktuális csatornán.
2016. november 24. csütörtök 07:35 - HírExtra


Tóth Péter az Agrárium 2016 elnevezésű gazdaságszerkezeti összeírás eredményei közül kiemelte: idén 416 ezer egyéni gazdaság, valamint 9 ezer gazdasági szervezet folytatott mezőgazdasági tevékenységet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a KSH már egyéni gazdaságnak tekintette, ha valaki egy nagyobb haszon állatot tart, illetve 1500 négyzetméter termőterületet használ.

A szakmai tanácsadó hozzátette: a gazdálkodók életkor szerinti megoszlásában a 2013-as összeíráshoz képest nem történt változás, továbbra is a gazdálkodók 6 százaléka 35 év alatti, azaz fiatal gazdálkodónak számít, a 65 évnél idősebbek pedig szintén változatlanul 31 százalékot tesznek ki.



Az egyéni gazdálkodók legmagasabb mezőgazdasági iskolai végzettségét tekintve 3,4 százalékuk rendelkezett felsőfokú végzettséggel, 2013-ban ez az arány még 3 százalék alatt volt, 10 százalékuk pedig középfokú végzettséget szerzett. A növénytermesztők körében a felső fokú végzettség meghaladja az 5 százalékot, az állattartóknál viszont a 2 százalékot sem éri el. 

Hiba

A KSH arról nem végzett sajnos kutatást, hogy az elmúlt években kik, és mennyiért kaphattak állami földeket, hogy az egyéni gazdálkodók hány százaléka áll vagy állt a Fidesz holdudvarához igen közel, vagy nyakig benne.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását