2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Yvették eltáncolják a Pinokkiót

A Pinokkió kalandjai című könyv táncos feldolgozását mutatja be a Bozsik Yvette Társulat szerdán a Müpában.
2017. január 17. kedd 13:28 - HírExtra
  

Bozsik Yvette, az előadás rendező-koreográfusa az MTI-nek kedden elmondta, hogy az egész produkció a commedia dell'arte műfajába lett beleágyazva, akárcsak az eredeti történet. A Pinokkió című produkció tehát mintegy beavató előadásként ismerteti meg a gyerekeket ezzel a színházi formával - tette hozzá a Kossuth-díjas táncművész.

A Nemzeti Táncszínházzal közös produkcióhoz különleges szóróanyag is készült, kimondottan azért, hogy megmutassák a fiataloknak az előadásban fellelhető archetípusokat.

A Pinokkió alkotói hűek maradtak az eredeti történethez, ám annak bonyolultsága miatt - mint azt a koreográfus elárulta -, dramaturgiailag kisebb változtatásokat kellett eszközölni, de a fontos motívumok megmaradtak benne a tündértől kezdve a szamárrá változáson át egészen az orr megnövéséig.

Jó és rossz együtt

Bozsik Yvette szerint a történet egyszerre mutatja meg az életben előforduló jó és rossz dolgokat. "Ez egy tanulságos mese, amellyel meg lehet tanítani, hogy miért érdemes igazat mondani, miért nem szabad elcsavarogni és, hogy mennyire fontos a család" - fogalmazott a művész.

A díszletet Vati Tamás, a társulat szólótáncosa készítette. A színpadon egy hatalmas, kinyitható, keményfedeles könyv jeleníti meg a helyszíneket. A látványos világításról Pető József gondoskodik. A jelmezeket és kellékeket Juristovszky Sosa álmodta meg. A svájci Philippe Heritier játékos és humoros, de kortárs zenei elemeket is felvonultató muzsikát komponált a darabhoz.

Vidéken is

A Pinokkiónak volt már egy előbemutatója decemberben a Marczi Közösségi Térben. Ezt a verziót a tervek szerint a társulat el fogja vinni vidéki városokba is, hogy azok a gyerekek is láthassák a darabot, akik nem tudnak Budapestre utazni. Mint azt a koreográfus aláhúzta: "nagyon fontosnak tartom, hogy készüljenek jó gyermekelőadások különböző korosztályok számára és ezeket vigyük el vidékre is".

A szerdai premiert követően az előadás repertoáron marad a Müpában, ahol várhatóan havonta két előadással fog menni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását