2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Egy államtitkár már kiskirály?

Pont az államtitkár balatoni nyaralója felett tüntetik el a légvezetékeket - írja az index.hu - Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkárra célozva. Igen tanulságos anyag arról, hogyan is működik a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
2017. március 3. péntek 10:37 - HírExtra
 Kovács Zoltán államtitkár sok szálon kötődik Veszprém megyéhez, olyannyira, hogy évtizedek óta az irányításában is részt vesz. Már 1990-ben a megyei önkormányzat alelnöke lett, később a helyi 3. számú választókerületből jutott be a parlamentbe, aztán 2014-ig Veszprém megyei kormánymegbízott volt, utódja a kabinetvezetője lett. És húsz évig Pápa polgármestere is volt. (Tehát a kormányszóvivő Kovács Zoltán csak a névrokona.)

A most területi közigazgatásért felelős államtitkárként dolgozó politikusnak a Veszprém megyei Balatonalmádiban van egy háza, a víztől légvonalban 400 méterre. Pontosabban a gyerekei nevén van az ingatlan, amin Kovácsnak és feleségének holtig tartó haszonélvezeti joga van. A vagyonbevallásában egyébként a ház nem szerepel.

Az idilli pihenést csak a telek fölött húzódó 22 kilovoltos légvezeték zavarja meg, de - feltehetően az államtitkár örömére - nem sokáig. Az E.ON ugyanis úgy döntött, hogy a településen húzódó vezetéket beássa a föld alá, vagyis szaknyelven kiváltja azt.

Aki fideszes nagykutya, az egyenlőbb a többieknél?

De nem mindenhol, csak egy bő kétszáz méteres szakaszon. Épp ott, ahol az államtitkár háza van.
Megpróbáltunk utánajárni, hogy a döntésnek van-e bármi köze ahhoz, hogy a politikusnak elég erős kapcsolatai lehetnek a megyében, vagy pusztán szakmai indokok miatt kell mindezt meglépni. Főleg, hogy információink szerint a vezeték föld alá vitelét régóta sürgetik a lakók, és most kicsit ki is akadtak azok, akik fölött megmarad majd.

Balatonalmádi önkormányzatát az index.hu kérdéseire (ki döntött, miért így döntött, és van-e szerepe a döntésben annak, hogy ott áll egy államtitkár háza) azt a választ adta, hogy a vezeték tulajdonosa az E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt., és ők adtak megbízást a tervezésre a Rope-Vill Kft.-nek. Annyit még hozzátettek, hogy a tervezett megoldás a hatályos településrendezési terv előírásaival összhangban áll, óvja a meglévő zöldterületeket, növeli az üzembiztonságot, közútkezelői érdekeket nem sért.

Ekkor az újság E.ON-hoz és a Miniszterelnökséghez fordult, hogy megkérdezzék, Kovács Zoltánnak van-e tudomása az egész tervről, lobbizott-e esetleg az ügyben.

Erre nincs válasz

Az E.ON a kérdésekre nem adott ugyan választ a levelében, ugyanakkor leírta, hogy azért van szükség a munkálatokra, mert a vezeték melletti egyes ingatlanok felújításakor az épületek veszélyesen közel kerültek a vezetékhez.

Azt is írták, hogy "annak érdekében, hogy a szabványnak nem megfelelő hálózat átépítése megtörténhessen, külső tervező bevonása szükséges; a jelenleg magáningatlanok területén haladó 210 m 22kV légvezeték kiváltása szükséges 280 m földkábelre." Ha a terveket elfogadják, a földkábel közterületen menne majd, a kivitelezés pedig 2018-ban lenne, tették még hozzá.

Az önkormányzat és az E.ON is a külső tervezőre hivatkozott: de kik ők?

Egy veszprémi cégről van szó, ők csinálhatták Pápán 2011-ben a bicikliút kivilágítását. A munkát a város közbeszerzésén nyerték 2011 legelején. Kovács Zoltán pont ekkoriban távozott 20 év után a polgármesteri posztról.

Amikor az index felhívta a Rope-Villt, és elmondták, miért érdeklődnek, azt kérdezték a vonal túloldalán, hogy kinek a megbízásából készül a cikk.

Erre az index helyesn azt közölte, a kérdést nem tudja értelmezni, mire az volt a cinikus válasz, hogy ők meg az index kérdését nem tudják értelmezni, majd letették a telefont.

A Miniszterelnökség egyelőre nem válaszolt az index keddi megkeresésére.
Forrás: index.hu / HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását