2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sikerült egy jót "nácizni"

A német kormány hétfőn visszautasította Recep Tayyip Erdogan török államfő kijelentését, miszerint a nácizmust idéző gyakorlat, hogy több német városban helyi illetékesek megakadályozták török miniszterek kampányrendezvényeit.
2017. március 6. hétfő 16:55 - HírExtra
A német szövetségi kormány határozottan visszautasít minden megnyilatkozást, amely egyenlőségjelet tesz a demokratikus Németország politikája és a nemzetiszocializmus közé - jelentette ki berlini tájékoztatóján Steffen Seibert kormányszóvivő.

Az összehasonlítás a nemzetiszocializmussal Recep Tayyip Erdogan szavaitól függetlenül is, mindig eleve "abszurd", mert arra irányul, hogy relativizálja és ártalmatlan színben tüntesse fel a nemzetiszocializmus bűneit - tette hozzá.

Németországot és Törökországot szoros társadalmi, gazdasági és katonai kapcsolatok fűzik össze, bár a kormányközi viszonyt pillanatnyilag több kérdésben jelentős véleménykülönbség jellemzi. Ebben a helyzetben mindenkinek törekednie kell arra, hogy indulatoktól mentesen cselekedjék - mondta a szóvivő.


 
Hunyadi János kormányzó - a törökverő


A török kormány tagjait Németországban éppen úgy megilleti a szólás és a gyülekezés szabadsága, mint bárki mást, de nyilvános rendezvényeket ők is csak átlátható módon és az illetékes hatóságok engedélyével tarthatnak - mondta Steffen Seibert.

A szövetségi parlament (Bundestag-) pártjainak körében élesebben bírálták a török államfő vasárnapi kijelentéseit. A kormányzó kereszténydemokraták (CDU) és az ellenzéki Zöldek részéről is úgy vélték, Recep Tayyip Erdogan elfogadhatatlan megnyilvánulásainak az a magyarázata, hogy meglehetősen tart az államfői jogkör kiterjesztéséről szóló alkotmánymódosításról kiírt áprilisi népszavazás sikertelenségéről.

Közösen kell fellépni

A Zöldek szerint a népszavazási kampány ügyében a nagyobb török közösségeknek otthont adó uniós tagállamoknak közösen kellene fellépniük, azt az álláspontot kellene együtt képviselniük, hogy török kormánytagok akkor kampányolhatnak az EU-ban, ha Törökországban tiszteletben tartják az ellenzék és a független sajtó jogait. Az ugyancsak ellenzéki Baloldal (Die Linke) szerint meg kell tiltani a török kormánytagoknak a kampányolást, mert a szólásszabadság nem terjed ki a demokráciával ellentétes nézetek népszerűsítésére.


Éppen törökverés történt - "Budavár visszavétele 1686-ban" - alkotó: Benczúr Gyula


Az utóbbi napokban helyi hatóságok megakadályozták a törökországi alkotmánymódosítási népszavazás kampányának több németországi rendezvényét. Bekir Bozdag igazságügyi miniszter csütörtök este a baden-württembergi Gaggenauban kampányolt volna, Nihat Zeybekci gazdasági miniszter pedig szombaton az észak-rajna-vesztfáliai Kölnben.

Hárommilió török

Visszavonták mindkét rendezvény engedélyét, illetve a helyszín használatáról szóló szerződést, és miután a gazdasági tárca vezetőjével szervezett programot a rendezők áthelyezték a Köln melletti Frechenbe, az ottani helyszín - egy rendezvénycsarnok - üzemeltetője is közölte, hogy nincs lehetőség annak megtartására.


A legók is törököt vernek


Nihat Zeybekci végül vasárnap késő este egy kölni szállodában mégis megtartott egy kampányrendezvényt, amely rendben le is zajlott.

Törökországban április 16-án rendeznek népszavazást az alkotmánymódosításról, amely arról rendelkezik, hogy megszűnik a miniszterelnöki tisztség és az államfő lesz a végrehajtó hatalom vezetője.

Németországban él a legnagyobb határon túli török közösség, mintegy hárommillió tagja közül minden második rendelkezik választójoggal Törökországban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását