2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Végre valami fejlődés az adózásban

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adózástörténeti jelentőségű változásnak nevezte, hogy a 2016-os adóévről már a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) készítette el a magánszemélyek helyett az szja-bevallást, amelyet március 15-étől ellenőrizni lehet az elektronikus felületen.
2017. március 16. csütörtök 13:08 - HírExtra
A miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: a NAV 3,8 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet. Jelenleg 2,5 millió személynek van ügyfélkapus regisztrációja, vagyis lehetősége arra, hogy a NAV elektronikus felületén jóváhagyja vagy kifogásolja az adóbevallási tervezetet.



Lehetővé teszik azt is, hogy az adózó a régi informatikai felületen saját maga készítse el a bevallást. Akinek nincs ügyfélkapuja vagy nem akar foglalkozni a bevallással, a NAV ahelyett is elvégzi a munkát, és értesíti arról, van-e befizetési kötelezettsége vagy visszaigényelhető adója.

Csütörtök reggel 9 óráig 28 ezren léptek be az online felületre, és 9500-an már be is adták bevallásukat - mondta Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: az e-szja a NAV saját fejlesztése, az eszköz és hardver bruttó költsége 4,3 milliárd forint volt, ami 1,5-2 év alatt csak a papírköltségek megtakarítása révén megtérül.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását