2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Palvin Barbi, a magyar sör és Budapest az abszolút nyerő a lengyelek szerint

Palvin Barbi vonzóbb, a magyar sör finomabb, viszont a pierog jobb, mint a lángos - derült ki a Lengyel-magyar barátság napja alkalmából indított nemzetközi kvízből.
2017. március 22. szerda 14:19 - HírExtra
A Szallas.hu kutatásában több mint 10 ezren vettek részt, s a szoros barátság ellenére azért van még mit tanulni egymásról: minden 10. magyar szerint Rubik Ernő lengyel származású, míg 10 lengyelből 2 úgy tudja, hogy Horvátország és hazánk nem határosak egymással.

Több mint tízezren vettek részt abban a kvízben, melyet a Szallas.hu indított a Lengyel-magyar barátság napja alkalmából. A vállalkozó szellemű lengyel és magyar résztvevőknek arról kellett tanúbizonyságot tenniük, hogy mennyire ismerik a másik nemzetet, illetve szerintük egy-egy területen ki képes jobbat, szebbet felmutatni.

Szinte minden magyar tisztában vele, hogy zloty a lengyel fizetőeszköz, és a lengyelek is ismerik legerősebb italunkat, a pálinkát. Történelem és földrajz területeken azonban már akadnak hiányosságok. „Bár a lengyelek nemzeti ünnepe május 3-án van, 100 magyarból 3 olyan szoros barátságot feltételez a két ország között, hogy megkockáztatta, a lengyelek is március 15-én ünnepelnek” – mondta Sziebig Péter, a Szallas.hu nemzetközi terjeszkedéséért felelős vezetője.

A magyarok több mint fele gondban volt a lengyelek hajdani fővárosaival, ugyanis nem találták el, hogy mely település nem volt még soha az. Ennél nagyobb bakit is ejtettünk, hiszen elvétve akadt olyan, aki úgy tudja, Varsó sem volt még Lengyelország centruma. „A két nemzet közötti szoros összefonódás lehet az oka annak is, hogy a magyarok 13 százaléka úgy véli, Rubik Ernő lengyel származású” – engedett bepillantást nyerni az eredményekbe Sziebig Péter. Hasonló hiányosságok a másik oldalon is tapasztalhatók: 10 lengyelből 2 állítja, hogy Horvátország és hazánk nem határosak egymással.

Túl a barátságon

Nemcsak ismeretekre, hanem véleményekre is kíváncsi volt az online szállásfoglaló portál. Az esetek többségében mindenki a saját malmára hajtotta a vizet, így a magyaroknak a Vuk kedvesebb mese, mint a Lolka és Bolka, a lengyelek szerint pedig a pierog lekörözi a lángost. Ugyanakkor akadtak kirívó egyetértések is. „Örömmel tapasztaltuk, hogy van, amiben egyik nép tagjai sem elfogultak. Mindkét nemzet szerint Palvin Barbara szépsége verhetetlen, a magyar sör a finomabb, fociban viszont a Legia Warszaw a nyerő, ugyanakkor a fővárosok versenyében Budapest a győztes” – ismertette a részleteket Sziebig Péter.

Virtuális koccintás a barátság jegyében

A felmérést követően virtuális koccintással hűthették le magukat a résztvevők. A Szallas.hu egy közösségi megosztással működő alkalmazást is készített, mellyel a vállalkozó kedvűek koccintása felkerülhet a térképre, megpecsételve a lengyel-magyar jó viszonyt. „Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet a két nemzet egymáshoz fűződő jó kapcsolatára, ezért is gondoltuk, hogy idén valami látványosabbat csinálunk, így született meg a virtuális koccintás applikáció, melyet már közel 2000-en használtak” – mondta a vezető.
Forrás: Sakkom
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását