2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szembe kell szálljunk a terroristákal!

Európának szembe kell szállnia a terroristákkal - jelentette ki vasárnap Beata Szydlo. A lengyel kormányfő és Andrzej Duda elnök részvétüket nyilvánították a londoni merénylet kapcsán.
2017. június 4. vasárnap 11:26 - HírExtra

"Újabb brutális támadás, újabb áldozatok. (...) Európának bátran szembe kell szállnia a terroristákkal" - írta meg Szydlo vasárnap hajnalban a Twitter közösségi honlapján közzétett részvétnyilvánító nyilatkozatban.

Együttérzését fejezte ki Andrzej Duda is. Európának "egységre és szolidaritásra, egyúttal azonban határozott és kemény magatartásra van szüksége" - értékelte ez alkalomból a Twitteren közzétett bejegyzésben.

A lengyel külügyminisztérium vasárnapra virradó éjjel közzétett hivatalos közleményében "legmélyebb részvétét" nyilvánította az Egyesült Királyság tkormányának és népének.

A Londonban nagy számban élő lengyeleket, valamint az ott tartózkodó lengyel turistákat "különös óvatosságra" intették, és arra hívták fel őket, hogy kövessék a helyi hatóságok utasításait. A külügyi tárca ellenőrzi, hogy esetleg lengyel károsultjai vannak-e a merényletnek - áll a közleményben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását