2024. március 29. - Auguszta
A ma elfogadott, a külföldi támogatásban részesülő civil szervezeteket megbélyegző törvény egyszerre támadás a civilek és minden szabadságot szerető, demokratikus elkötelezettségű magyar ember ellen - írja az Amnesty International.
2017. június 14. szerda 06:17 - HírExtra
 
A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról címet viselő törvény arra kötelezi az éves szinten 7,2 millió forintnál nagyobb külföldi támogatást elnyerő civil szervezeteket – köztük az Amnesty International Magyarországot -, hogy magukat “külföldről támogatott szervezetként” regisztrálják, és ezt a megalázó bélyeget minden kiadványukra rányomják.

A kormány megpróbálta azzal igazolni a törvényjavaslatot, hogy azzal valójában a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen küzd. A törvény azonban a valóságban azokat a szervezeteket veszi célba, akik a jogállamiság, a szegény emberek, beteg gyerekek, menekültek, migránsok és más sérülékeny csoportok jogait védik, és olyan hiánypótló szolgáltatásokat nyújtanak, amelyeket valójában az államnak kellene.

“Álságos az az érvelés, hogy a törvény a civil szervezetek átláthatóságát szolgálja, hiszen ezek a szervezetek már most is a törvényeknek megfelelően működnek, és évente nyilvánosan beszámolnak a bevételeikről és a kiadásaikról. A valódi cél a szervezetek lejáratása és a munkájuk hiteltelenítése a magyar társadalom szemében.” - mondta Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

“A ma elfogadott törvény a magyar civilek elleni támadássorozat legújabb állomása, amelynek célkeresztjében – hasonlóan az orosz külföldi ügynök törvényhez - a még meglévő független kritikus hangok állnak. A kormány nem akar mást, mint aláásni a szervezetek munkáját és ellenséget csinálni belőlük.”

A törvény a támogatás forrása alapján hátrányosan megkülönböztet szervezeteket, és további szükségtelen adminisztratív terheket ró rájuk. A szervezeteknek már így is törvényes kötelessége évente beszámolni a külföldi támogatásaikról, amelyek valódiságát a hatóságok bármikor ellenőrizhetik. Ugyanennek a kormánynak a javaslatára fogadta el az Országgyűlés 2011-ben azt az átfogó törvényt, amely az átláthatóság és elszámoltathatóság érdekében részletes jelentéstételi kötelezettséget ír elő a szervezetek számára.

Mivel a törvény csak bizonyos civil szervezetekre vonatkozik, nagy valószínűséggel ellentétes az uniós egyenlő bánásmód követelményével, és sérti az egyesülési szabadságot, különösen a külföldi és nemzetközi források megszerzéséhez és felhasználásához való jogot. Azok a szervezetek, amelyek nem tesznek eleget az új előírásoknak, először figyelmeztetéssel, majd pénzbüntetéssel és végül akár feloszlatással néznek szembe.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását