2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Hogy állnak az éttermeink?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Tisza teljes vonalán ellenőrizte az éttermeket és halsütödéket, a vizsgált 49 vendéglátó egység közül kilencnél találtak problémát a szakemberek.
2017. július 27. csütörtök 11:16 - HírExtra
Az ott árult halak nyomon követhetőségével kapcsolatban, ezért több mint 600 kilogramm hal és haltermék forgalomba hozatalát tiltották meg - mondta Zsigmond Richárd, a Nébih földművelésügyi igazgatóságának elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a probléma abból adódott, hogy bár a vendéglátóegységekben a halakról tudtak számlát bemutatni, de mivel a fagyasztva tárolt halhúst nem címkézték, így a bemutatott számlák alapján nem lehetett azonosítani az ellenőrzött tételek származását. Továbbá közel 100 kilogramm halterméket azonnal megsemmisítettek, mert ezeket sem számlával sem másik okmánnyal nem tudták igazolni. Az eset kivizsgálására közigazgatási eljárás is indult - mondta. Az ügyben kiszabható bírság a halak fajtájától és mennyiségétől függően 100 és 500 ezer forint között mozog.

Zsigmond Richárd kifejtette: a vendéglátóhelyeknek a beszerzett halakról számlával, szállítólevéllel, illetve, ha halász engedéllyel rendelkező személytől vásárolják, akkor fogási tanúsítvánnyal kell rendelkezniük.

Szólt arról is, hogy az ellenőrzések elsődlegesen annak a jogszabálynak a betartását ellenőrizték, amelynek értelmében a magánszemélyek által az állami halászjeggyel, horgászjeggyel kifogott halak egy minimális mennyiséget leszámítva kereskedelmi forgalomba nem hozhatók, hiszen az így kifogott halak főként csak saját fogyasztásra használhatók fel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását